H i r d e t é s

Lelkibajok

Sokak szerint 2012-ben valóban bekövetkezik a világvége

2012. 05. 08.
A világ lakosságának 14%-a azt feltételezi, hogy még élete során eljön a világvég, sőt 10%-nyian hisznek a maják naptárában, amely szerint 2012 vége elhozza az apokalipszist. Az emberek 8%-a már kifejezetten idegességet vagy félelmet érez amiatt, hogy rövidesen eljön a világvége.

A figyelemhiányos hiperaktivitás gyógyítható

2012. 05. 01.
A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar kezelhető – minél korábbi a beavatkozás, fajlagosan annál olcsóbban. A hatékony kezeléssel éves szinten 33 milliárd forintot spórolhatna az állam.

Belső ellentmondásaink nyomában – Lelki konfliktusaink megértése és kezelése

2012. 04. 24.
"Lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek és ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Õrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat" – írta Popper Péter, aki sokat tudott az emberi lélekről.

A depresszió kezelése természetes úton

2012. 04. 16.
A depressziónak számos különböző oka ismeretes. Ezeket három csoportra oszthatjuk. A természetes gyógymódok jelentik a legjobb megoldást mindhárom kategóriában, az alkohol, drogok, vagy épp a gyógyszerek helyett.

Az evészavarok lelki háttere

2012. 03. 25.
A biológiai tényezőkön kívül pszichológiai és szociokulturális összetevők is hatással vannak arra mit, mikor és mennyit eszünk, milyen testsúlynál érezzük magunkat kövérnek vagy soványnak.

Egy nő–férfi szótárt kellene készíteni

2012. 03. 20.
A nők számára a beszélgetés általában sokkal fontosabb, mint azt a férfiak gondolják. Egy férfi sokszor szívesebben hallgat az őt mélyen érintő munkahelyi, anyagi és párkapcsolati problémákról, mint egy nő – állapította meg egy kaliforniai kommunikációs kutatóközpontban több mint négyszáz nő bevonásával végzett, a nemek közötti kommunikációs eltérések feltérképezésére szolgáló vizsgálat.

Veszteségből nyereség, vereségből győzelem

2012. 03. 09.
Nincs olyan ember, aki élete során legalább egyszer – de inkább többször – ne kerülne érzelmileg a padlóra. Ez azon dolgok közé tartozik, amelyeket nem lehet megúszni, bárhogyan is igyekezzünk elkerülni a lélek sötét óráit. Pedig nagyon igyekszünk. Napjaink embere többnyire pánikszerűen menekül a kudarcok, a szenvedés elől – ami nem is csoda, hiszen ezekben csak a gyötrelmet látja, az értelmet nem, és nem is nagyon tud megbirkózni velük.

A boldogság kéznyújtásnyira lehet 2. rész

2012. 02. 25.
Sok múlik a boldogság eléréséhez a negatív élmények elfogadásának, majd tovaengedésének képességén is. Kár például erőltetett harcot vívni az időnként ránk törő szorongás ellen. Ami, ahogy jött, el is múlik, hiszen az élet maga a hangulatok változásának szakadatlan folyamata. Nem szabad "fetisizálni" a boldogságot: ha az – emberi természetből fakadó – időnként jelentkező lehangoltságkor azt érezzük, hogy "boldogabbnak kellene lennem", az rendkívül nyomasztó, és garantálja a boldogtalanságot.

Beleszerettem a barátom/barátnőm párjába

2012. 02. 23.
Előfordulhat? Persze, hiszen együtt járunk szórakozni, együtt voltunk nyáron a Balatonon. No és a tiltott gyümölcs nem elég, hogy édesebb, ráadásul jól néz ki, kedves, remekül táncol. Egyszóval minden tulajdonsággal rendelkezik, amely vonzóvá teszi. Csakhogy ott az a fránya lelkiismeret. Az erkölcsi gát, amely azt mondja, ezt nem szabad. Ezt nem teheted. Felejtsd el.

Ivarsejt-donációból született gyermekek

2012. 02. 13.
Magyarországon számos olyan pár vágyik gyermekre, akiknél a férfi vagy a női oldalról meddőségi probléma áll fent, illetve előfordul, hogy a pár mindkét tagjánál szomatikus, azaz testi okokból akadályoztatott a gyermekvállalás. Az ilyen esetekben többnyire felmerül az ivarsejt-donáció lehetősége, mely során rokon, vagy anonim donor ivarsejtje (petesejtje vagy spermiuma) segítségével fogan meg a baba.

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Politikailag inkorrekt Majális

32 fok, 2 gyerek, négy (babakocsi) kerék. No, meg a Munka Ünnepe! Kihagyhatatlan. Nekünk is, az Ördögnek is.
H i r d e t é s

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások