Kinek milyen jóga ajánlott?
Az Indiából származó jóga ötezer éves tapasztalatokon nyugszik. Nyugaton többnyire a testedzésnek is megfelelő hatha jógát ismerik, ám a jóga sokkal több a test erősítésénél: szellemi tapasztalás és lelki megnyugvás is egyben.
Tejfogyasztás és daganatok
A daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát egészséges életvitel mellett csökkenthetjük leginkább, s szakmai körökben is elfogadott megállapítás, hogy étkezési szokásainkon változtatva a vastagbélrák kockázatát is nagymértékben redukálhatjuk.
Hova tegyük a csomagolópapírt?
Fogadni mernék, hogy minden józan megfontolás ellenére nálatok sem sikerült tiltólistára tenni karácsonykor a csomagolópapírt, és kiváltani valami mással.
Apa véd
– Apu! Nekem ki lesz az apukám, ha megnövök?... – kérdezte Dávid és folytatta: – azt szeretném, ha akkor is te lennél az apukám, ha már nagy leszek!... – és megfogta a kezemet. Éppen egy koncertről tartottunk hazafelé, ahol állami gondozott gyerekeknek zenéltem. Nem értette a maga 3 évével, hogy miért nincs valakinek anyukája és apukája.
H i r d e t é s
Édes Otthon
Otthonteremtés kreatívan, olcsón, földbarát módon.
Hova tegyük a csomagolópapírt?
Fogadni mernék, hogy minden józan megfontolás ellenére nálatok sem sikerült tiltólistára tenni karácsonykor a csomagolópapírt, és kiváltani valami mással.
Gyermekeink problémái
Kis gyerek kis gond. Nagy gyerek nagy gond. Tartja a mondás. Így van ez valóban?
A nehezen kezelhető gyerekek jellemző vonásai
Sok szülőnek ismerős a gond, a kicsi gyakran sír, sokat fáj a hasa, nem alussza át az éjszakát, túl mohón, vagy éppen lustán szopik. Nem hajlandó a járókában, a szobájában egyedül maradni. Akaratos, türelmetlen, a játszótéren elveszi a többiek játékát
Emelkedik a figyelemzavaros gyerekek száma
Magyarországon a 6–18 éves korosztályban 70 ezerre tehető az ADHD-s, más néven figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küzdő gyerekek száma – derül ki egy friss kutatásból
A természet ereje
Egyre többen hisznek abban, hogy a szelíd gyógymódok, a természetgyógyászat, gyógynövény terápia komoly eredményekre képes
Évezredek óta használt gyógynövények 2.
Kis növényhatározónkkal segítünk eligazodni a gyógynövények között.
Gyógynövények minden bajra 1.
Már az ősember is gyűjtögette a vadon termő növényeket, és tisztában volt vele, melyik milyen betegséget gyógyít.
A lélek dolgai
Az egészséges élet nincs egészséges lélek nélkül.
Az álom segít feldolgozni a fájdalmas emlékeket
Az alvás segít feldolgozni a kellemetlen és traumatikus élményeket - számolt be róla a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk).
Anorexia és gyermekvállalás
Az anorexia (kóros soványság) egyike azoknak a kórképeknek, amelyek alattomosan állhatnak a gyermekvállalás útjába.
Mozdulj!
A hosszú, egészséges élet titka a rendszeres mozgás. Tudjuk. De tesszük e?
Hogyan erősítsük az immunrendszerünket?
Ha erős valakinek az immunrendszere, szervezete képes legyőzni a betegségeket. Ezért fontos tudni, hogy az immunrendszer erősíthető. Azt is eláruljuk, hogyan.
A frusztrációra agresszió, a kudarcra erőszak a válasz
Megjelent Dr. Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság – Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról? című könyve.
A sport agyi antidepresszánsokat termel
A mozgás során szerzett pozitív élmények természetes módon javítják az önértékelést, de a változások biológiailag is megmagyarázhatók.
Recept
Itt az influenzaszezon. Mit tehetünk ellene?
Az influenza nem gyerekjáték
Az influenza főként a gyermekekre és az idősebb korosztályra veszélyes, hiszen az ő immunrendszerük nehezebben veszi fel a harcot a betegséget okozó vírusokkal szemben. Az alábbiakban Dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyásza mondja el az oltással kapcsolatos tudnivalókat.
A bíborkasvirágról kiderült, hogy depresszió ellen is hatásos
Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá a bíborkasvirág különleges egészségvédő hatását.
Úgy tűnik, sikerül megállítani a madárinfluenza terjedését
Egy új géntechnológiai eljárás megakadályozhatja a madárinfluenzát okozó vírus csirkékről emberre való terjedését.
Egészséges élet
Jó közérzetünk, életünk minősége, egészségünk elsősorban rajtunk múlik
Hogyan erősítsük az immunrendszerünket?
Ha erős valakinek az immunrendszere, szervezete képes legyőzni a betegségeket. Ezért fontos tudni, hogy az immunrendszer erősíthető. Azt is eláruljuk, hogyan.
Egészséges élet: harminc és negyven között
Mit kell enned, ha elmúltál harminc, de éveid száma még nem néggyel kezdődik?
Biztos fogyás, szupergyors edzéssel
Létezik egy edzés, amely az izomzat 90 százalékát megdolgoztatja
Nappali – kedves ismerősök
Korábbi beszélgetéseink ismert emberekkel az élhetőbb életről.
Cserhalmi György: „Infantilis marha vagyok”
Cserhalmi György 2010 januárjában beszélt nekünk a fehér tornacipőről, Kékkútról és a színészi mesterségről.
Születésnapra
2009. októberében az 1 éves születésnapi szám alkalmából Novák Péter beszélgetett magazinunk szerzőivel.
Test és lélek harmóniája Oroszlán Szonjával
Oroszlán Szonja 2009 szeptemberében beszélt az egészséges életről.
„A kíváncsiság a legfontosabb”
Gundel Takács Gábor 2009 augusztusában mesélt a Telesportról, a kvízjátékról, és az életéről.
Hálószoba
Mindent a szerelemről, a házasságról és a szexről.
Csak a szex tart össze minket
Hogy csak a szex tart össze minket? Lehet. De van-e ennél biztosabb kapocs férfi és nő között?
A férfiak is színlelik az orgazmust!
Hová jut a világ? A nők több ezer éve művelik, na de a férfiak?
Szexuális tuning gombával
A természeti népeknél számos varázslat és vallási ünnepség szereplői voltak a gombák.
Üzenet a Földről
Korábbi publikációk Novák Péter tollából.
Manipulátor
Az egyik színes rádiócsatorna még színesebb hajnali show-ját hallgatom; műsorvezetők egy önmagukat remekül szórakozó csoportja az altesti poénok tömkelegét kínálja reggelire.
Cherchez la Femme - Keresd a Nőt! (Ha megtalálod...)
Hegel szerint a világtörténelem könyveiben a boldogság pillanatai csak üres lapok. Hátborzongatóan igaz gondolat. Olybá tűnik, a fejlődés velejárója a pusztítás, az elnyomás, a felperzselt nemzetek és életek sora. Az emberi elme igazából a fajtársaknak okozott szenvedésekben teljesedik ki, és ezen – gyorsan átpörgetve az elmúlt tízezer év történetét – vajmi keveset javít a tény, hogy mi lennénk az egyetlenek e planétán, kik az empátia ér-zésének is birtokosai. Boldog birtokosai…
Megváltó
Az ígéret? Szép szó. Megtartani, na az a feladat. A vártnál nagyobb. Pedig megfogadtam, többször is. Magam-nak is, másnak is. Álltam tükör előtt, elmondtam százszor, tán még le is írtam, hogy így tovább nem mehet! Hogy mi? Hogyhogy mi? Hát a nagybetűs élet! Az.






Megjelent a Szimpatika magazin 2012. februári száma!
Legutóbbi hozzászólások