H i r d e t é s

Isten bikiniben

Korosztálya humoristaként ismerte meg, és ma már egyre többen tudják, hogy Bandó íróvá érett. Verseit óvodások és iskolások szavalják, tankönyvekben is olvashatók. Nemrégiben sok más könyve mellett megírta élete eddigi legfontosabb kötetét, a Sosemvolt Toscanát.

Stressz és hideg: kettős támadás az immunrendszer ellen

A hideg időjárás és a rövid, borús nappalok bárkit könnyen lehangolttá tehetnek. A mindennapokban átélt stressz pedig további kihívást jelent immunrendszerünk számára.

Hogyan idézzük föl emlékeinket?

Az illatok erősebben idéznek fel bennünk érzelem-emlékeket, mint a hangok, de nem erősebben, mint a fények - állítják holland kutatók.

Tejfogyasztás és daganatok

A daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát egészséges életvitel mellett csökkenthetjük leginkább, s szakmai körökben is elfogadott megállapítás, hogy étkezési szokásainkon változtatva a vastagbélrák kockázatát is nagymértékben redukálhatjuk.
H i r d e t é s

Édes Otthon

Otthonteremtés kreatívan, olcsón, földbarát módon.

Sonkakabátba bújtatott erotikus virág

Ha fogtál már fügét, vagy láttad félbevágva, tudod, miről beszélek.

Mit tegyünk a kavicsgyűjteménnyel?

Talán más is tapasztalta már, hogy a kavicsok közt matatni az egyik legjobb relaxáció: pihentet és teljesen kikapcsol. A kérdés csak az, hogyan hasznosítható az a rengeteg szép kavics, ami feltétlenül velünk szeretne tartani, mikor hazaindulunk.

Szekrényillatosítóból sütemény

A levendula szóról legtöbben Provance-ra gondolnak, esetleg molyűzőként jelenik meg a szemük előtt. Ám a levendula kitűnő ételízesítő is, megbolondítja a cukrot, és még sütemény is készíthető belőle.

Gyermekeink problémái

Kis gyerek kis gond. Nagy gyerek nagy gond. Tartja a mondás. Így van ez valóban?

Miért szoronganak a gyerekek?

Talán furcsán hangzik, de bizonyos fokú szorongásra mindenkinek szüksége van. Ahhoz, hogy kapcsolatunk a környezetünkkel ideális legyen, fontos, hogy érzékenyek legyünk a visszajelzésekre, a kritikákra, hiszen ezek alapján tudjuk magunkat, viselkedésünket formálni. Ez bizony szorongással is jár. Miért is lenne ez másképp a gyerekeknél?

Miért nehéz az iskolatáska?

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen komoly problémákat okozhat a nem megfelelő táska.

Mit üzennek a rémálmok?

A rémálmok nem csak az éjszakai pihenést teszik tönkre. A zavart alvás következményeként jelentkezhet nappali nyugtalanság, depresszió is.

A természet ereje

Egyre többen hisznek abban, hogy a szelíd gyógymódok, a természetgyógyászat, gyógynövény terápia komoly eredményekre képes

A leégés kezelése házi szerekkel

Izzik a bőrünk, az égés érzete nem akar enyhülni. Mivel csillapíthatnánk?

Tényleg gyógyítanak a színek?

A természetgyógyászok szerint igen. Kérdés, hogy mit és hogyan...

A legjobb agyserkentők

Korunk orvostudománya elismeri: agyunk működéséből keveset ismerünk.

A lélek dolgai

Az egészséges élet nincs egészséges lélek nélkül.

Hogy viselkednek a férfiak szakítás után

Egy nemzetközi kutatás szerint egészen máshogyan, mint a nők.

Ugyanaz az oka az erőszakosságnak, mint az elhízásnak

Ugyanaz a gén állhat a lobbanékonyság és a függőség hátterében

Túl gyakran megbetegszel? Megmondjuk, miért...

A betegség jelzés. Arra figyelmeztet, változtatni kell.

Mozdulj!

A hosszú, egészséges élet titka a rendszeres mozgás. Tudjuk. De tesszük e?

Saolin diéta

Onnan fogyaszt, ahonnan kell.

Fájós, dagadt láb

Jó hír a szenvedőknek: a nyiroködéma ma már eredményesen kezelhető.

A tévénézés is okozója a gyermekkori elhízásnak

Kutatások bizonyítják, hogy a televíziós reklámok is okozói annak, hogy egyre több a túlsúlyos gyerek. Amerikában most azt vizsgálják, javítana–e a helyzeten, ha betiltanák a gyorséttermek televíziós reklámjait.

Recept

Itt az influenzaszezon. Mit tehetünk ellene?

A bíborkasvirágról kiderült, hogy depresszió ellen is hatásos

Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá a bíborkasvirág különleges egészségvédő hatását.

Mikor és hogyan érdemes inhalálni?

Ismét itt a tél, a gyakori alsó és felső légúti megbetegedések időszaka. Dr. Hidvégi Edit gyermek- és felnőtt tüdőgyógyászt kérdeztük, miért és miként ajánlható a szülők és gyermekek számára az inhalátorok használata.

Halálos antibiotikumok

Az antibiotikum az orvostudomány történetének talán legnagyobb hatású fölfedezése. Túlzott használata azonban lassan tönkreteszi a csodát, amit fölfedezése jelentett.

Egészséges élet

Jó közérzetünk, életünk minősége, egészségünk elsősorban rajtunk múlik

Nem kell félni a klimaxtól

Sok negyvenes éveiben járó nő szorongással gondol a klimaxra.

Az egészség a legjobb befektetés. A munkáltatóknak is.

Egy munkahelyi egészségfejlesztési terv célja, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberek dolgozzanak egy empatikus légkörű, korszerű munkahelyen.

Kicsi, sima, meleg formák a köldökön

Testünk karbantartásának ősi módszere a Scen Tao, azaz illatos út.

Nappali – kedves ismerősök

Korábbi beszélgetéseink ismert emberekkel az élhetőbb életről.

Törőcsik Mari: azt akartam, hogy a lányom falun is éljen

Törőcsik Mari rengeteget dolgozik, próbál, fellép, szerepel, autót vezet, ügyet intéz – és közben remekül néz ki. De vajon visszanéz-e időnként? Megnézi például a régi filmjeit?

Maraton -35 fokban

Németh Lajosnak 2009 áprilisában mesélt a szeszélyes áprilisról.

„Egy kicsit talán jobb emberré válunk a sporttól”

Rudolf Pétert 2008 novemberében faggattuk .

Szentimentális rock and roll - Novák Péter beszélget Presser Gáborral

Novák Péter 2009 januárjában kérdezte Presser Gábort az életéről.

Hálószoba

Mindent a szerelemről, a házasságról és a szexről.

A primitív népek szexualitása

Sok etnográfus vizsgálta már a világ félreeső helyein élő primitív törzseket azzal a céllal, hogy megtudjuk, milyenek voltak őseink szexuális szokásai.

Még ma is az egyik leggyakoribb nemi baj

A kankót vagy más néven trippert, gonorrhoeát egy Neisseria gonorrhoeae nevű baktérium okozza, vaginális, anális, orális közösüléssel, illetve méhen belül anyáról gyermekre terjed. A tripperrel fertőzött beteg is könnyebben elkap HIV és szifilisz betegségeket és fordítva.

Üzenet a Földről

Korábbi publikációk Novák Péter tollából.

Kapjunk Rajba!

Mint a birkák… sziszegem, miközben fajtársaim tömött sorokban igyekeznek a Balatonra, afféle indián nyári táborozás gyanánt. Irigykedem? Persze.

Novák Péter (ap)utópiája

Elképzelni a jövőt? Szinte lehetetlen. Életünk folyamatos jelen, a felelősségvállalás valódi kényszere nélkül.

Kötelező szabadság mindenkinek

Nehezen magyarázhatnám el a játékbolt eladójának, hogy nem helyes apuka vagyok, az indiános arcfesték nekem lesz, bizony, én magam akarok teljes harci díszben kenuzni a Holt-Körösön, és énekelni a dalt: megmondtam én, enyém leszel…

Februári AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Megint válság!

Sőt, ha jobban belegondolunk: permanensen... A fogyasztás mindent visz, észrevétlenül. Átütemezünk, racionalizálunk, magunk előtt "görgetünk" a jobb idők reményében, hogy aztán a cech mindig annyi, vagy még több legyen. Hát élet ez? Sajnos az.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások

  • Csabi: ja a vizsgálatokat a tejtermelők támogatták kamu az egész (2012. 02. 04. 23:06) Tejfogyasztás és daganatok
  • RXera: Jellemző Magyarországra! A média mozgat bennünket, nem a szívünk, és a tudatunk! Hideg van! És akkor!? Örüljünk, mert most ugyebár ... (2012. 02. 03. 18:56) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • Netti: Igen.....ez egy ilyen ország!!!A pánik országa!Semmire nincsenek felkészülve, se a -30, se a +30 fokra sem, de pánik -hangulat kelltésében ... (2012. 02. 03. 17:10) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • anya: Mátyás királyt a Duna jegén koronázták meg, tehát igen csak hideg lehetett. (2012. 02. 03. 17:01) Mikor ér a fővárosba a havazás?
  • teljesen mind-1: mikor én gyerek voltam akkor is esett ekkora hó akkor is volt ilyen hideg sőt még hidegebb és nem 1-2 napig hetekig mégsem volt katasztrófa ... (2012. 02. 03. 16:47) Mikor ér a fővárosba a havazás?