H i r d e t é s

A terhesség alatti fogyókúra veszélyezteti a gyerek értelmi képességeit

2011. 02. 10.
Szerző: Szimpatika
|
A hiányos, alacsony kalóriájú étrend befolyásolja a magzat agyi fejlődését, ami a megszületett utódnál a későbbiekben alacsonyabb intelligenciához, vagy akár magatartási problémákhoz vezethet – idézi amerikai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
H i r d e t é s

A Texasi Egyetem munkatársai úgy találták, hogy kevesebb kapcsolat alakul ki a sejtek között, több hiba jelentkezik sejtosztódás közben, és egyes növekedési faktorok mennyisége is kisebb azoknál a magzatoknál, akiknek az anyja csökkentett kalóriatartalmú diétán él terhessége első felében. „Ez egy kritikus időszak, amelyben sok neuron és egyéb támogató sejt alakul ki az agyban" - hangsúlyozta Peter Nathanielsz, az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent tanulmány egyik szerzője.

A kutatók babuin pávián anyákat és utódaikat vizsgálták, ám úgy vélik, megállapításaik az emberre is érvényesek lehetnek. A majmokat két csoportba osztották, az első csoportba tartozók annyit ehettek terhességük első felében, amennyit akartak, míg a másik csoportban 30 százalékkal kevesebb élelmet kaptak. A kutatók megállapították, hogy az alacsony kalóriatartalmú étrend hatására jóval kevesebb neuron alakult ki, és több száz gén működését is befolyásolta a tápanyagok megvonása.

A kutatók kiemelték, hogy eredményeik alátámasztják az anya egészségének és étrendjének fontosságát a várandósság idején a magzat későbbi élete, testi, lelki és szellemi egészsége szempontjából.

Szóljon hozzá!

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Politikailag inkorrekt Majális

32 fok, 2 gyerek, négy (babakocsi) kerék. No, meg a Munka Ünnepe! Kihagyhatatlan. Nekünk is, az Ördögnek is.
H i r d e t é s

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások