H i r d e t é s

Megtalálták a hasmenésjárvány okozóját

2011. 06. 20.
Szerző: Szimpatika
|
A német hatóságok szerint egy kólibaktériummal fertőzött patak a bűnös. Nem kell tehát további járványtól tartani. Frankfurt közelében mutatták ki a valószínűleg fekáliával szennyezett vízből a kórokozót.
H i r d e t é s
A helyieket nyugalomra intették, és azt kérték tőlük, hogy ne öntözzenek a fertőzött vízzel. A kólibaktérium eddig 39 ember halálát okozta, 700-an pedig még mindig életveszélyben vannak. Egyelőre vizsgálják, hogyan került a vízbe a kórokozó. Erről ugyanis csak feltételezések vannak.

Korábban a búzacsírát, előtte a Spanyolországból impotált uborkát tették felelőssé a járványért, nem kevés kárt okozva ezzel a zöldségtermelőknek. Most úgy tűnik, megtalálták az igazi okot, a fertőzött patak vizét, amellyel minden valószínűség szerint a helyiek locsolták konyhakertjeiket. A hatóságok szerint a környék lakóinak nincs okuk a pánikra, és szerintük az ivóvízkészlet megfertőződésétől se kell tartani.
– Azt tanácsoljuk a lakosságnak, hogy ne fürödjenek a folyóvizekben. Másrészt azt kérjük, hogy a kertekben se használják locsolásra az itteni vizet – mondta Stefan Grüttner, tartományi szociális miniszter.
A német egészségügyi hatóságok szerint lassul a fertőzés terjedése, napról napra kevesebb új beteget regisztrálnak, de így is 700 ember van életveszélyben a kórházakban – adta hírül a Kossuth Rádió.

Hozzászólások

énvagyok

2011. 06. 20. 13:46
Nahát!

Lúdas Matyi

2011. 06. 20. 15:03
De hogy került a baci a vízbe?

Lúdas Matyi

2011. 06. 20. 15:03
De hogy került a baci a vízbe?

Lúdas Matyi

2011. 06. 20. 15:03
De hogy került a baci a vízbe?

kispatak

2011. 06. 20. 15:28
Kertünk alján szép csendesen folydogál egy kispatak
Szüntelenül csörgedezik mint az élet úgy halad

Ref: Kispatak, kispatak, a hűs vizű kis patak
Kispatak, kispatak - a hűs vizű kispatak!

Ám egy forró nyári napon meglassult a kis patak
Szomorúan vánszorogva haladt el kertünk alatt

Ref: Kispatak, kispatak, a hűs vizű kis patak
Kispatak, kispatak - a hűs vizű kispatak!

Meglepődve kérdezgettem: "Mi van veled, Kis Patak?"
Az én vizemből locsolják a sok kerti virágokat
-válaszolt a kis patak,
a hűs vizű kispatak.

Ref: Kispatak, kispatak, a hűs vizű kis patak
Kispatak, kispatak - a hűs vizű kispatak!

Reni

2011. 06. 20. 17:21
Na ez már nekem magas!Teljesen hülyének nézik mindenfelé az embereket...

más

2011. 06. 20. 18:36
Patak partján pipitér,
Róka szava kicsit ér!

a09a

2011. 06. 20. 19:16
Esetleg valaki jól megbüntethetné a német felelősöket, akik nagyon sok embernek okoztak a felelőtlen és "tudományosan alátámasztott" nyilatkozataikkal-vádjaikkal hatalmas károkat!!!

Szóljon hozzá!

szimpatika kvz banner

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2013. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások