Legnépszerűbb termékek
Nincs találat
Legnépszerűbb cikkek
Nincs találat

Megint cunamiriadó Japánban

Erős földrengés rázta meg vasárnap reggel Japán északkeleti részét, Az első jelentések szerint 7,1-es erősségű földlökések nyomán az előrejelzések alapján arra figyelmeztettek, hogy csaknem félméteres szökőár érheti el Ivate, Mijagi és Fukusima prefektúrák partvidékeit

Áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések, de a hatóságok cunamiriadót rendeltek el. Az északkeleti partokat csak tíz centiméteres tengerár érte el, ezt követően az NHK tv-csatorna jelentése szerint le is fújták a szökőárriadót.

A földlökés nyomán nem jelentettek károkat, illetve áldozatokat. Az amerikai geofizikai szolgálat először 7,3-es erősségűre becsülte a rengést, majd ezt az adatot 7-es erősségre módosította. A földlökés helyi idő szerint vasárnap reggel tíz óra előtt három perccel történt - közép-európai idő szerint hajnali három óra előtt három perccel -, fészke tíz kilométer mélyen a tengerfenékben volt. A rengés ugyanabban a körzetben volt, ahol a március 11-i pusztító, 9-es erősségű fölmozgás következett be, amely az általa keltett szökőárral több mint 22 ezer halálos áldozatot követelt, s súlyos károkat okozott a fukusimai atomerőműben. A fukusimai erőműben a cunamiriadó nyomán leállították a helyreállítási munkálatokat, s átmenetileg evakuálták a szakembereket, de közölték, hogy újabb károk nem keletkeztek.

mti