Szimpatika – Janics Natasa áldott állapotban is mindennap edz

Natasa még most is mindennap edz, közben állja a média rohamát, jótékonysági rendezvényeken vesz részt. És mindeközben meg tudott maradni annak, aki volt: egy szerény, két lábbal a földön járó nőnek.

Sokakat meglep, hogy még várandósan is mindennap lemész edzeni. Vannak, akik emiatt elítélnek?

Mivel én se szólok bele más életébe, ezért nem is engedem, hogy mások beleszóljanak az én dolgaimba. Úgy érzem, tudom, hogy mit csinálok, és mik a lehetőségeim. Mozgok, mert nagyon rosszul érezném magam, ha nem mozoghatnék. Egyszer-kétszer elmentem futni, hátha az segít, de végül maradtam a kajaknál. Kis kézi súlyokkal erősítek, ennyi mozgás fér most bele az életembe. Sajnos nem tudok mindent megcsinálni, mint régen, a teljesítményem leesett kb. 50 százalékkal. De ez érthető is. Azon azonban elcsodálkoztam, hogy elmentem egy terhességi központba és láttam egy plakátot, melyben kismamatornára invitálták a nőket. Szerintem, ha végigcsinálnám az ottani edzést, helyben megszülnék. Nekem a kajakozás nem egy nagy feladat, én akkor érzem jól magam, ha vízen vagyok, és ha én jól érzem magam, akkor a kisbaba is jól érzi magát.

Eldöntötted, hogy meddig edzel még?

Szerencsés vagyok, mert még tudok mozogni, de ezeket a dolgokat nem lehet tervezni. Az egészség meg a baba a legfontosabb, de ha várandósan tudok kajakozni is, akkor az egy szerencsés együttállás

London?

Elég nagy felelősség, de nem lehetetlen, hogy ott legyek. Nagyon sok nő végigcsinálta már előttem, nem én vagyok az első, aki szülés után visszatér az élsportba. Megpróbálom megcsinálni. Sportolók között két típus van: a vak maximalista és a maximalista. Én csak maximalista vagyok, nem vagyok az, aki mindent megtesz a sportért, de szeretek sportolni. Csak ezt tudom csinálni, ehhez értek a legjobban. Hatéves korom óta kajakozom, egész életemben kéthárom hónap maradt ki összesen. Évente két hetet vagy egy hónapot pihenek, attól függően, hogy mennyi kihagyást engedhetek meg magamnak.

Ha valami miatt nem jutsz ki, mi történik?

Nem lennék boldog, de nem lenne trauma. Három aranyat már szereztem olimpián, ez nem kevés. Mi hajt még? Sajnos nem olyan sportágat választottam, amiből jól meg lehet élni, mint a golf vagy a foci, ahol pár sikeres év után abbahagyhatják az élsportot. Mi ebből élünk, és mivel most alapítunk családot, ezért most még jobban össze kell húzni a nadrágszíjat. Mikor kijutottam az első olimpiámra Sydneybe – ahol még csak 17 éves voltam –, elhatároztam, hogy még sokáig szeretnék kajakozni, mert nekem az olyan élményt adott, amit szeretnék újból átélni. Nehéz elmondani, amit érzek, és néha nehezen is tudom kifejezni.


A férjeddel milyen nyelven beszéltek?

Megértjük egymást, keveréknyelven kommunikálunk, de vicces, hogy minket se egy szerb, se egy bolgár nem ért meg. Magyarul nem beszélünk, mert Andro (Adrian Dusev, bolgár kajakos - szerk.) nem ért magyarul.

Ha már a párod került szóba, úgy tudom, ő az edződ is. Ez hogy működik a gyakorlatban?

Nehezen. A legnehezebb, hogy egy ilyen edzés után haza kell menni és együtt lenni. Nem tudom azt megtenni, hogy összeveszem az edzőmmel, kidühöngöm magam, és másnap találkozunk. De szeretjük egymást, így megküzdünk vele.
Mennyire figyelsz oda az egészségedre?
Szerencsére nem kell gyógyszereket szednem, inkább a natúr termékeket keresem. Lett egy szponzorom, egy olasz biokozmetikumokat gyártó cég támogat, úgyhogy nem kell erre költenem. Így a mindennapos napvédelem és bőrápolási termékeim megvannak. És még egészséges is. Patikába inkább azért megyek, hogy segítsenek, mit kell beszerezni, ha megszületik a baba, mi az, ami kell, és mi felesleges. Ebben kapok segítséget.

Mennyire aggódsz?

Az első három hónapban pont Törökországban voltam, mert edzőtábor előtt egy nappal tudtam meg, hogy babát várok. Akkor még nem mondtuk el senkinek, de közben szóltak, hogy a német ellenfelem (Katrin Wagner-Augustin) is teherbe esett. Mivel Milena – így fogják hívni a kicsit – tervezett gyerek volt, ezért pont jól jöttek össze a dolgok. Ott még mindent tudtam csinálni, csak erőlködnöm nem szabadott. Nem viszem túlzásba a dolgokat, szerencsére az egyik legjobb barátnőm szülész-nőgyógyász, így ő is elérhető, ha bármi kérdésem lenne.

Tervezett szülésed lesz, vagy jön, amikor akar a kicsi?

Nem tervezzük, jön, amikor jön, megyünk a kórházba. Ha császárom lesz, akkor az lesz, első a baba. Ilyenkor már nem gondolkodik az ember, hogy kajak vagy bármi más, hanem arra gondol, hogy egészséges gyereke szülessen.

Hogyan lett a kicsi Milena?

Apukám Milan volt, és ennek a női változata a Milena.

Milyen nyelven fogtok beszélni a babával?

Még nem alakult ki, a papája bolgárul és szerbül, itt meg a gyerekek közt, gondolom, magyarul. Jó lenne, ha a nagyival tudna beszélni, szóval lehet, hogy az elején össze lesz zavarodva, de a gyerekek ügyesek és gyorsan megtanulják.

London utánra mik a terveid? Felröppentek olyan hírek, hogy esetleg még Rio de Janeiróban is ott leszel?

Kati most lesz 35, én addigra leszek annyi, tehát korban még belefér. Meglátjuk.

Hosszú távú terveid?

Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, mint sok élsportoló vagy olimpikon, akik megélhetési problémákkal küzdenek. Ezért megteszek a karrieremben mindent, hogy meglegyen a biztonsági háttér, amire szükségem van. Egy edzői diplomát szeretnék szerezni, de mindenképpen csak gyerekekkel dolgoznék együtt. A felnőttekkel kapcsolatban sokszor megfigyeltem, hogy időnként jobban próbálok segíteni, mint ahogy ők akarják. Ettől én megbolondulok, és inkább hagyom az egészet. A gyerekek mások. Korábban foglalkoztam már kicsikkel, mert apukám nyitott egy sportegyesületet, és ott dolgoztam a gyerekekkel úgy, hogy még nem voltam nagykorú. Azt a munkát nagyon élveztem.

Milyen egy olyan családban felnőni, ahol mindenki kajakos?

Nem volt rajtam nyomás, sőt, apukám nem is akarta, hogy kajakozzak. Neki is Koxi (Kovács László) volt az edzője, mint nekem, tudja, hogy mivel jár ez a sport. Nekünk is volt megélhetési problémánk, talán ettől akart megvédeni. Azt szerette volna, hogy ha már sportban gondolkodom, valami olyat választok, amiből meg lehet élni. Beíratott engem teniszezni. Kétszer mentem el, mert nem tetszett. Apa meg nem mondta el, hogy mennyibe került egy hónap teniszedzés, amire én el sem mentem. Persze erre csak most jöttem rá, felnőttként. A gyereknek az kell, hogy tetsszen a sport. Kipróbáltam a kézilabdát is, de túl agresszív voltam a többiekhez képest. Törtem-zúztam, és nem tetszett, hogy állandóan kék-zöld foltos a lábam a szoknyákban. 11 éves voltam, amikor véglegesen eldöntöttem, hogy csak a kajak. Odaálltam apukám elé, és megmondtam neki.

Mit tudsz kezdeni a rád irányuló médiafigyelemmel?

Nehéz, most is úgy terveztem, hogy nem nyilatkozom, mert ez az év nem a sportról szól. De nem lehetett megcsinálni, mert a szövetség és a szponzorok felé is kötelezettségeim vannak. Jó lenne, ha még nem lennék ismert. A párom sem szeret szerepelni, nem szereti, hogy fotózzák, de néha neki is oda kell állnia. Azért is csinálunk mindent terv szerint, mert akkor nem lesz az, hogy rángatnak ide-oda, hanem kapok egy kis nyugalmat. Készülök az olimpiára.

Mi lenne, ha Milena is élsportoló akarna lenni?

Nem tilthatom meg neki, de mert  tudom, hogy a kajak egy nagyon kemény sport, főleg egy nőnek. Nem zavarna, ha a lányom nem ezt választaná.

A sikerességed mennyire befolyásolja a gyerekeket abban, hogy ők is evezzenek?

Nem az a fontos, hogy szuper evezőseink legyenek, de jó érzés, ha lemegyek ide Szegedre a partra, nagyon sok gyerek van a vízen. A sport mindenkinek jót tesz, ezt mindig mindenhol el is szoktam mondani.

Sose zavart, hogy nem a saját színeidben versenyzel?

Most már Szerbiában is beindult a kajak-kenu sport, Zágrábban két érmet is nyert a válogatott, ott is fejlődik a sport, de még mindig le vannak maradva. Az apukám nagyon nagy hazafi volt, de aztán rájött, hogy ő csak ad az országnak, és nem kap semmit. Sok nehézséggel küszködött, ezért elhatározta, hogy keres nekünk egy országot. Így találta meg Magyarországot, és itt sok segítséget kapott a letelepedéshez. Én Sydneyben versenyeztem utoljára szerb színekben, azóta Magyarországot képviselem.