A maja naptár világvége előrejelzése téves számításokon alapul

2011. 08. 30.
Szerző: Szimpatika
Egy új tanulmány szerint nem kell aggódnunk az év múlva bekövetkező apokalipszis miatt, ugyanis az ezt megjósló maja naptárt félreértelmezték, és az előrejelzés téves. Az ősi törzs kalendáriuma az eddigi fordítások szerint 2012. december 12-ig jegyzi a jövőt, majd véget ér. A befejezetlen naptár sok találgatásra adott okot a kutatók és laikusok körében, többféle elképzelés is született értelmezésére.

A legelterjedtebb elképzelés az, hogy egy év múlva a tizenkettedik hó tizenkettedik napján eljön az armaggedon, és az egész világ gyökeresen meg fog változni. Az ezoterikusok szerint egy új világ fog születni a régi hamvaiból, ahol a háború és szenvedés ismeretlen lesz, mások – köztük orosz kutatók – úgy vélik, hogy a világvége, mint egy végső háború fog testet ölteni, ahol új hatalmak, és új vallási értékrend alakul majd ki.

A legújabb kutatások szerint viszont az egész elképzelés téves. A maják ugyanis más számrendszerrel számoltak, mint mi, és nem a GTM- et (greenwichi idő) vették alapul, a Gergely-naptárral természetesen még köszönő viszonyban sem álltak. Az ő rendszerükben 52 éves periódusok voltak, ciklusonként 13 szökőnapot beiktatva, így csúszások fordulhatnak elő, ha ezt a számítási rendszert a Gergely-naptárba konvertáljuk át. Gerardo Aldana „ Calendars and Years II : Astronomy and Time in the Ancient and Medieval World” című műben arról ír, hogy az átszámítás során úgy 100 évvel eltévesztettük a világvégét.

 

Az ún. „Hosszú Számítás” legfrissebb fordításaihoz már más dokumentumokat is segítségül hívtak, pl. maja nyelven, ám latin betűvel íródott feljegyzéseket, amik segítségével újra tudják értelmezni a kalendárium jóslatait. Ebben nagy segítség lehet az az új módszer, amit GMT-állandónak hívnak, és az új dokumentumok feltárásának kapcsán figyeltek fel rá a tudósok. Ezzel az új számítási módszerrel ültetik át a régi naptár számait a Gergely-naptárba.

 

Az új módszert Floyd Lounsbury, amerikai nyelvész és antropológus is megvizsgálta. Ő a Drezdai Vénusz Kódexhez, a Vénusz bolygó mozgását alapul vevő maja naptárhoz viszonyította az új módszerrel kiszámolt időpontokat, amik fedték egymást.

 

Ám sokan, köztük Gerardo Aldana sincs még teljesen meggyőzve az eddigi eredmények és az új számítási módszer pontosságáról. Úgy tűnik, a tudósoknak szükségük lesz egy újabb ősi naptárra, hogy azon is kijelöljék a világ új végét.

 

További részletek: www.kulturpart.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!