H i r d e t é s

Mától hitelből fogyasztjuk a Földet

2011. 09. 27.
Szerző: Szimpatika
|
Az emberiség keddre felélte az egész évi ökológiai erőforrások és szolgáltatások kereteit - derült ki a Global Footprint Network (GFN) nemzetközi szervezet kutatásaiból.
H i r d e t é s
A GFN számításai rámutatnak: az emberiség körülbelül kilenc hónap alatt fogyasztja el azt a természeti erőforrás mennyiséget, melyet a bolygó fenntartható módon tudna előállítani az év egészében.


A keletkező ökológiai deficitet az év hátralévő 3 hónapjában úgy lehet fenntartani, hogy az emberiség a természeti tőkét, vagyis "megtakarításait" kezdi fogyasztani. Az ökológiai túlköltekezés ördögi körré válik: egyre több és több tőke fogy, miközben az igények, kiadások növekednek.

Az emberiség történetének nagy részében olyan ütemben használta fel a természeti erőforrásokat, amely a természeti erőforrások megújulási képességén belül volt. Az 1980-as években átlépte a kritikus vonalat: szükségletei túlnőttek azon a határon, amelyet a természet fenntartható módon képes előállítani. Ezt az állapotot nevezik ökológiai túllövésnek.

A GFN 2011-re vonatkozó előzetes számításai azt mutatják, hogy jelenleg olyan ütemben használjuk fel a természeti erőforrásokat, amelyet 1,2-1,5 bolygó tudna fenntartható módon kielégíteni. A kutatások azt jelzik, hogy jóval az évszázad közepe előtt már két bolygónyi kapacitást követelnek majd az emberi igények.

Ebben az évben az Ökológiai Túllövés Napjának (Earth Overshoot Day) fontos nyomatékot ad az a tény, hogy az ENSZ számításai szerint a Föld lakossága - az eseménnyel nagyjából egyidejűleg - eléri a 7 milliárd főt.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Hézső Bálint / hezsobalint@citromail.hu

2011. 09. 27. 17:28
Eszembe jut egy régebben látott képrajz. Egy gyorsvonat száguld a szakadék felé. A vonatvezetője rémülten néz előre, de az ablakokban látható utasok erről tudomást sem vesznek! miközben a vonat velük a végzet felé száguld, élik életüket, olvasgatnak nassolgatnak, élvezik a javakat. Nem sejtik, ennek milyen iszonyú ára lesz!

Szóljon hozzá!

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Politikailag inkorrekt Majális

32 fok, 2 gyerek, négy (babakocsi) kerék. No, meg a Munka Ünnepe! Kihagyhatatlan. Nekünk is, az Ördögnek is.
H i r d e t é s

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások