H i r d e t é s

Mi hizlal jobban: a vaj, a margarin, a zsír vagy az olaj?

2011. 09. 30.
Szerző: Szimpatika
|
Zsír nélkül lehet főzni, csak éppen nem érdemes. Az ételek összetevőinek ízét ugyanis a zsírok emelik ki. Zsírok nélkül az ételek íze közel sem olyan finom. A táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek nagyon sokat foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy melyik a legegészségesebb zsiradék. Volt egy hosszú időszak, amikor a margarinokra voksoltak. Mára ez a vélemény idejét múlta.
H i r d e t é s
Akármiképpen van is, azzal igazából egyik szakember sem foglalkozik, hogy milyen zsiradékot fogyasszunk, ha nem akarunk hízni, illetve, akkor, ha fogyni akarunk. Pedig ez fontos kérdés, hiszen azt ma már minden fogyókúrázó tudja, hogy a zsiradékot teljes mértékben nem mellőzhetjük az étrendünkből, még akkor sem, ha tudjuk, hogy hizlal. Ugyanis, amennyiben száműzzük az étrendünkből a zsiradékot, a létfontosságú vitaminokból – az A-, D-, E-, K-vitaminokból nem tudjuk magunkhoz venni a kellő mennyiséget, hiszen ezek csak zsírban képesek feloldódni és felszívódni is. Zsírra szükségünk van az epesavak és bizonyos hormonok termelődéséhez is, véd a sérülésektől. A változó korhoz közeledve tudnunk kell, hogy a női nemi hormon, az ösztrogén a zsírsejtekben tárolódik. A túlságosan sovány nők ezért hamarabb kerülhetnek változó korba és a klimaxos problémák, a hőhullámok, a hangulatingadozás, a vizeletvisszatartási problémák, sőt a csontritkulás és a szív- és érrendszeri betegségek is előbb utolérhetik őket.

Mindez persze egyáltalán nem érdekli azokat, akik fogyni akarnak. Mégis, nekik is javasolt napi 1-2 evőkanál olívaolajat fogyasztani, leginkább salátára locsolva. Nem is kell több normális esetben sem. A legújabb kutatások szerint ugyanis a zsír csak akkor hizlal, ha túlságosan sokat fogyasztunk belőle. Nőknek a megfelelő mennyiség napi 60 gramm, a férfiaknak pedig 70-80 gramm. Zsír tehát kell, csak nem mindegy, hogy milyen. A telítetlen zsírsavak jótékony hatással vannak a szívre, az érrendszerre és a koleszterinszintünkre. Telítetlen zsírsavaknak is számos típusa létezik. A kémiai összetétel alapján ismerünk omega-3, omega-6, omega-7, omega-9, omega-11 zsírsavakat is. Az omega-9 csökkenti a vér káros koleszterinszintjét és gátolja az érelmeszesedést. Az omega-3 és omega-6 szükségesek a növekedéshez, fejődéshez és felépüléshez, másrészt az omega-3-ról tudjuk, hogy gátolja a vérrögképződést, a gyulladást és lehetséges, hogy segít megelőzni a szív- és a cukorbetegséget, valamint rákos megbetegedéseket. Sőt ez a zsírsav fogyókúrázóknak segít az egészséges testzsír –izom összetétel kialakításában.
Jó, de honnan tudjuk, hogy melyek a telítetlen zsírsavak?
Nos, ezt könnyen megállapíthatjuk, mert a telített zsír szobahőmérsékleten szilárd állapotú. De még mindig nem világos, hogy melyik zsiradék mennyire hizlal.
Nos, egyforma mértékben hizlalnak, hiszen 10 g zsír és 10 g olaj ugyanúgy 90 kalóriát tartalmaz, mint 10 g vaj vagy margarin.

Hozzászólások

mlaszlo

2012. 01. 31. 09:41
Jómagam nem vagyok elhízva.Remélem amit fölvetek, azzal használok.Ez a cikk ebben a formában akár egy burkolt reklám is lehetne. Miért is ? Azért mert csak a "mit"-ről szól.Holott legalább olyan fontos a "mennyit" és a "hogyan".Ez a módszer torz képet alakít ki az elhízás problémájáról és ezáltal hatástalanná teszi azt a segítő (és nem reklám) szándékot,ami valójában a cikk célja lehetne.Az életmódról már nem is beszélve.Azt ajánlom vagy komplex cikket, vagy semmit.Minden más csak félrevezető és hatástalan.

Kovács Éva

2012. 02. 17. 09:24
A zsir vagy nem zsir? azt hiszem ritka kivétel vagyok 30 éve szinte csak olivaolajjal fözök mégis van felesleges kilom és diabéteszem, a koleszterinem is most rosszabb? Vajon miért?

Szóljon hozzá!

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Politikailag inkorrekt Majális

32 fok, 2 gyerek, négy (babakocsi) kerék. No, meg a Munka Ünnepe! Kihagyhatatlan. Nekünk is, az Ördögnek is.
H i r d e t é s

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások