Folyton beteg a gyerek. De miért?

Szerző: Szimpatika
A szülők gyakran idegeskednek azon, hogy gyermekük milyen gyakran beteg, különösen akkor, ha közösségbe járnak. A leggyakoribb betegségek a felső légutak és a gyomor és bélrendszer fertőzései, melyekről bővebben Dr. Pintér Zsolt, a Dr. Rose Magánkórház csecsemő- és gyermekgyógyásza beszélt nekünk.

„6-8 felső légúti fertőzés és két-három gyomor-bélrendszeri fertőzés évente egy kisgyermeknél teljesen normális. Ahogy a gyermek idősebb lesz, az immunrendszere erősödik, így alakítva ki a védekezést közönséges fertőzésekkel szemben, így ezt követően már ritkábban lesz beteg” – kezdi Pintér doktor. „A gyermekek azért is fertőződnek gyakrabban, mert kezüket és más tárgyakat állandóan a szájukba vesznek. Hogy megelőzzük a fertőzéseket, meg kell tanítani gyermekeinket a helyes kézmosásra, különösen a fürdőszoba használata után, illetve az étkezések előtt. Azokat a tárgyakat is gyakran el kell mosnunk, melyeket a gyermekek a szájukba vehetnek. Elkerülhetőek a fertőzések úgy is, ha nem érintkezik gyermekünk olyannal, aki már megbetegedett” – tudhatjuk meg a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvostól.

A legveszélyesebb vírusok ellen léteznek védőoltások is.

Végül egy rövid áttekintés a leggyakoribb, korosztályt érintő fertőzésekről:


A kanyaró olyan fertőzés, amely könnyen terjed egyik emberről a másikra. A kanyaró okozhat például a gyomorproblémát, tüdőgyulladást, fülgyulladást, arcüreggyulladást, agyi görcsöt (görcsrohamokat), agykárosodást, és akár halált is. A súlyos szövődmények és a halálozás gyakoribb a felnőtteknél és a csecsemőknél, mint a kisgyermekek és tizenévesek között.


A mumpszvírus okozta fertőzés szintén komoly tünetekkel járhat. Ilyen például az agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás, melyek az agy működésére is hatással lehetnek. A tizenéves fiúk és a férfiak esetében kialakulhat a heregyulladás is, ami a herék és a herezacskó fájdalmas duzzanatát jelenti, és ritka esetekben sterilitás (nemzőképtelenség) is okozhat.


A rubeóla olyan súlyos fertőzés , mely vetélést, halva szülést, vagy magzati születési rendellenességeket okozhat abban az esetben, ha terhes nő kapja meg a betegséget.


A Varicella (közismert nevén bárányhimlő) nagyon könnyen terjed egyik emberről a másikra. A bárányhimlő általában enyhe fertőzés, de néha komoly problémákat is okozhat. Ilyen a tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás, és egy ritka betegség is, ez az úgynevezett Reye-szindróma.


Kanyaró, mumpsz, rubeóla és bárányhimlő elleni immunizálás (védőoltás) 12 hónapos és 12 éves kor között ajánlott.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!