Halál 96 óra alatt

Szerző: Szimpatika
A túlélőkönyvek szerint egy átlagos ember 30-40 napot bír ki étel nélkül, ha azonban a vizet is megvonják tőle, 3-4 napon belül meghal. Gordon Giesbrecht kanadai professzor kutatásaival kimutatta, hogy az ember legelőször a folyadékhiánytól hal meg, ezt követi a fagyhalál, majd az éhhalál. A víznél csak az oxigénre van jobban szüksége szervezetünknek.

A víz tehát életünk egyik alapvető feltétele, amely fontosabb, mint az étel. Egy felnőtt ember testének 70 százaléka víz. A víz elengedhetetlen a szervezet zavartalan működéséhez, a biokémiai folyamatokhoz és a hőszabályozáshoz. Segíti a tápanyagok felszívódását, feloldja és eltávolítja az anyagcsere során keletkezett felesleges égéstermékeket, biztosítja a vérkeringést, szabályozza a vérnyomást.


A dehidratáltság megelőzésének érdekében napi 2-2.5 liter folyadékra van szükségünk, amelynek nagy részét közvetlen folyadékbevitellel kell biztosítanunk. Amennyiben szervezetünk nem jut megfelelő mennyiségű folyadékhoz, azonnal jelzi azt. Kérdés, észrevesszük-e ezeket a jeleket. A folyadékhiány okozhat gyengeséget, fáradékonyságot, a koncentrációs képesség csökkenését, szomjúságérzetet, súlyosabb esetben pedig szédülést, szapora légzést, gyors szívdobogást és izomgörcsöket is kiválthat.

Az ásványvíz azonban nemcsak folyadék-, de összetételéből adódóan tápanyag-, azon belül ásványianyag-szükségletünket is fedezi bizonyos mértékben. Ugyanakkor a desztillált víz egyáltalán nem javasolt folyadékpótlásra, ugyanis nem tartalmaz a szervezet számára fontos ásványokat, így „átfolyik” a vesén és 10 perccel fogyasztás után már vizeletben jelenik meg. Ezzel szemben az ásványvízben előforduló oldott ásványi anyagok kedvezően be tudnak épülni szervezetünkbe. Napi 2 liter jó minőségű, magas ásványianyag-tartalmú ásványvíz elfogyasztásával akár napi ásványianyag-szükségletünk 40%-át is fedezhetjük.

A víz tehát nélkülözhetetlen az életben maradáshoz. És – bár jól nem lakhatunk vele – viszonylag hosszú ideig elélhetünk vele.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!