Mértékkel és közösen – Apaszemmel

2013. 04. 02.
Szerző: Küttel Dávid
Én még az év elején elhatároztam, hogy a kisebbekkel csak közösen ülünk le a számítógép elé. Bevallom, mi is könnyelműen kezeltük egy ideig ezt az egészet, mert néha valóban egyszerűbb azt mondani: „Egyet még játszhatsz, addig apa is befejez valamit.” Hát ez egy baromság! Azt a valamit este is meg tudom csinálni, amikor már a törpék lefeküdtek, és azt a pici időt, amit otthon vagyok, töltsük együtt, amennyire csak lehet.

Én nem szeretném eltiltani a gyerekeket a számítógéptől, hiszen ez egy nagyon hasznos találmány – internettel és minden egyéb fejlesztéssel együtt. Ezért a kicsikkel (csak!) közösen ismerkedünk a géppel, illetve játszunk a netes játékokkal, de meséket is többször nézek velük online.

Tízéves kor fölött viszont már egyre több önállóságra van szüksége a gyerekeknek, ezért ők már nyilván nem velem szeretnének kutakodni a világhálón, de azért időnként ránézek, mit „nyomkodnak”. Ja, és a legfontosabb, hogy nálunk a nappaliban van a számítógép, és így mindenhonnan rálátok a monitorra! Az internetet pedig egy rettentő jó dolognak tartom – de egyben rettenetesnek is. Ha belegondolok, hogy 3 kattintással milyen aberrált tartalmakat lehet elérni, vagy hogy vannak olyan elmebeteg őrültek, akik bizonyos közösségi oldalakon csorgatják a nyálukat és keresnek „áldozatokat”, akkor valóban ölni tudnék. Ugyanakkor vannak olyan príma megoldások és felületek is, amelyek kimondottan a bizonságos internethasználatra tanítanak, illetve tanácsokat adnak ehhez a szülőknek.

Azzal kapcsolatban nincsenek illúzióim, hogy a fiaim nem fognak egy-két „cicis nénit” megnézni a neten, de attól kimondottan tartok, hogy a szexualitás témában milyen természetellenes tartalmakra bukkanhatnak rá, és az milyen károsodást okozhat a személyiségükben. Nem vagyok pszichológus, ezért az interneten kerestem segítséget szülői félelmeim megnyugtatására, és találtam is oldalakat, ahol komplett képzések, előadások érhetők el a témában. A webvelem.hu oldalon például kimondottan azt tanácsolják – amihez a feleségemmel mi is ragaszkodtunk –, hogy a számítógép központi helyen legyen a lakásban, és ne hagyjuk magára a gyereket internetezés közben. Vannak megoldások korosztály szerinti szűrésekre, korlátozásokra, és én ezt is folyamatosan alkalmazom. Remélem, most nem buktatom le magunkat a srácok előtt, de én bizony letiltottam egy csomó tartalmat az otthoni gépekről, és a közösen kapott kinectet is elláttam mindenféle idő és életkor szerinti korlátozással.

A nagyfiúknak pedig cinkostársa lettem, amikor sok unszolás után közösen kerestünk rá az interneten a házilag elkészíthető robbanószerkezetre. Ebből az én cenzúrázásom után kiválasztottuk a legveszélytelenebbet, így közösen elkészítettünk egy minibombát, és a zuglóiak örömére egy szép hétvégén ki is próbáltuk. A kísérlet sikerült, közönségünk is volt, és ami a legfontosabb: senki sem sérült meg!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!