Mohány és Páfra – a zöldfalakról

2013. 06. 08.
Szerző: Szakszon Réka
Függőleges kertet mindenhova! Akár ez is lehetne a Mohány és Páfra Bt., azaz Dancsuly Kriszta és Kiss Márton vállalkozásának egyik jelmondata. A fiatal cég női tagját, Krisztát kérdeztük a növénnyel borított falakról.

Kik vagytok, és mióta foglalkoztok zöldfalak építésével?

Okleveles tájépítészmérnökök vagyunk, a Corvinus Egyetemen végeztünk, ahol még az egyetem alatt pályáztunk a Hallgatói Spin-off Modell keretein belül, és harmadik helyezést értünk el. Így alapítottuk meg a cégünket. Zöldfalakkal először 2009-ben kezdtünk el foglalkozni, és 2010 januárjában meg is épült első zöldfalunk a Manier divatszalonjában.

Hogyan vetődött fel bennetek a zöldfalak ötlete?

Az egyetem elvégzése után kerestük a saját hangunkat, hogy mi lehetne az, ami megkülönböztet minket a többi tájépítész cégtől. Nagy terveink voltak és sokat ötleteltünk, kísérleteztünk. A sors úgy hozta, hogy Marci bekerült a Manier belsőépítészeti teamjébe Nyirán Mártonnal és Huszár Danival. A szalon tulajdonosa, Németh Anikó szeretett volna zöldfalat az üzletébe, így összetalálkoztak a vágyak az igényekkel, és megszületett az első zöldfalunk.

Milyen speciális technikát igényelnek ezek a falak?

A zöldfalaknál két alaptípust különböztetünk meg: a beltérit és a kültérit. Mindkét esetben más közegeket alkalmazunk: beltéren vízkultúrás, kültéren speciális földkeverékes közeget. Mindkettő más szerkezetet és kialakítást igényel. A növényfalaknak nagyon sok fajtája és típusa van, a helyi adottságok és a megrendelő igényei határozzák meg, hogy milyen technikát alkalmazzunk egy-egy zöldfal kiépítésénél. Ilyenformán minden zöldfalunk egyedi technikájú és kialakítású.

A zöldfalaink nagy része teljesen automata öntöző- és tápanyag-utánpótlást biztosító rendszerrel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy ez a rendszer megadott időközönként vizet és tápanyagot juttat a növényfalba, amivel kiegyensúlyozott és állandó közeget biztosít a növényeknek.

Az a speciális a zöldfalakban, hogy élnek, és ezért nem csak az egyszeri kiépítésre kell külön figyelmet fordítani, hanem folyamatos odafigyelést és fenntartást igényelnek. Számunkra a zöldfalaink olyanok, mint a gyermekeink, akik nőnek, fejlődnek, és szükségük van ránk, hogy igényeiket maximálisan kielégítsük.

Hogyan kell karbantartani a falakat?

A növényekre az első 2-3 hónapban, amely a begyökeresedés időszaka, garanciát vállalunk. Ezután a felelősséget csak fenntartási szerződés ellenében vállaljuk. A begyökeresedési időszakban áll be a fal és gyökeresednek be a növények, ilyenkor kell a fallal a legintenzívebben foglalkozni. Két hónap elteltével stabilizálódik a rendszer, és a növények is elkezdenek fejlődni az új helyükön. Ezt követően elegendő 2-3 hetente fenntartani a zöldfalakat. A fenntartás a növények rendszeres karbantartását, metszését, esetleges cseréjét, az öntözőrendszer karbantartását és a folyamatos tápanyag-utánpótlást jelenti.

Milyen térben lehet őket megvalósítani?

A fenntartható fejlődés a XXI. század egyik legmeghatározóbb eszméje, amelyben jelentős szerep jut a zöldfelületek növelésének. Sajnos a városok növekvő beépítettsége miatt a klasszikus zöldfelületek visszaszorulnak, így az alternatív megoldások kerülnek egyre inkább előtérbe. A kültéri zöldfal a fenntartható fejlődés eszmeiségét tökéletesen példázza, hiszen látványos módon képes megoldást nyújtani a csökkenő zöldfelületek kérdésére. Legelőnyösebb tulajdonsága, hogy bármilyen függőleges felületen megvalósítható: városi környezetben, tereken, épülethomlokzatokon, tűzfalakon; utak mentén zajfogónak, gyárak tájba illesztésére és takarására; térelválasztó falakon, kerítéseken és kerti környezetben egyaránt. A beltéri zöldfal belső enteriőrök dísze is lehet, megjelenhet reprezentatív helyiségekben, bankok, hotelek, múzeumok fogadóterében és szórakozóhelyeken, kávéházakban, szalonokban, galériákban, magánlakásokban is.

Milyen pozitív hatásai vannak egy zöldfalnak?

Előnyös tulajdonságuk kül- és beltéren egyaránt, hogy fotoszintézis által széndioxidból oxigént állítanak elő, amivel tisztítják a levegőt. Jelentős porfogó tulajdonsággal rendelkeznek, így a városi por egy részét is képesek felvenni. A levegőtisztítás mellett a falakon megjelenő növényzet hőszigetelő hatású: nyáron árnyékol, télen benntartja a meleget, így energiatakarékosabbá válhat az épület. Kültéren véd a zajszennyezés ellen, beltéren hangszigetelő hatása is van. A zöldfalak az autópályák és az ipari területek széndioxid-kibocsátását is egyensúlyozhatják. Beltéri környezetben esztétikai megjelenése mellett számottevő az ökológiai és a rekreációs hatása. Olyan mikroklímát képes létrehozni, amelyben érezhető a természet jelenléte, nemcsak vizuálisan, hanem emocionálisan is, ezért érzelmeket, élményeket képes felidézni.

Hol valósultak meg eddig ilyen falak?

Több zöldfalunk is található a városban: a belvárosban az új Gödör Klubban, a már említett Manier divatszalonban, az Andrássy u. 6. szám alatti, hamarosan nyíló OTP-fiókban, az aquaMart Fürdőszobaszalonban és a Moha Kávézóban és Godot Galériában. Ezeken felül irodákban, magánlakásokban és kertekben is megtalálhatók a munkáink.

 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!