A kövér gyerek erei olyanok, mint egy öreg emberé

2009. 10. 01.
Szerző: Szimpatika
Ideje leszámolni a tévhittel, hogy a duci kisgyerek a „szép”, a gyerekkori súlytöbblet ugyanis érkárosítást okoz, emeli a vérnyomást és korai cukorbetegséghez vezethet.
A világ jómódú országaiban felnőttekre és gyerekekre egyaránt jellemző a túlzott kalória-bevitel, és ez mind több egészségügyi gondot okoz. Az is jellemző, hogy a fizikai tevékenység és mozgás viszont lényegesen csökkent: sokkal kevesebb kalóriát égetünk el, mint őseink, akik keményen dolgoztak.

A túl sok kalória és a kevés mozgás fontos szerepet játszik a gyerekkori elhízás terjedésében és minden második kövér gyerekre jellemző az anyagcsere-tünetcsoport: a túlsúly, az emelkedő vérnyomás, az életkorhoz képest magasabb, "rossz" koleszterinvérszint és a kezdődő cukoranyagcsere-zavar. Ráadásul a súlytöbblet a csontokat, ízületeket ugyancsak megterheli, ezért a dundi gyerekek már akkor is keveset mozognak, ha szívesen tennék.

Német kutatók 80, átlagosan 12 éves, túlsúlyos gyerek vizsgálati adatait hasonlították össze 60, azonos korú, de karcsú gyermek mérési eredményeivel. Azt találták, hogy az elhízott gyerekek inzulinszintje megemelkedik, ami cukorbetegség előtti állapotnak felel meg. A vérvizsgálat igazolta, hogy az egyébként még teljesen panaszmentes, kövér gyerekek "rossz" LDL-koleszterinszintje magasabb, a "jó" HDL-koleszterin viszont sokkal kisebb mennyiségben mutatható ki, mint a karcsú gyerekek csoportjában.

A súlytöbblet napközben a vérnyomást is átlagosan 8-10 higanymilliméterrel megemelte. Igen új, korszerű vizsgálat volt, hogy megnézték a gyerekek felkarján, az értágító nitrogén-monoxid kiváltotta véráramlás növekedésének mértékét. Ez modern, fájdalommentes mérési módszer, de fontos tájékoztatást ad a verőerek állapotáról. A 12 éves, kövér gyermekeknél az értágulás lehetősége olyan mértékben romlott, mint az idős, szívelégtelenségben szenvedő felnőttek esetében.

Az érműködés károsodása a súlytöbblettel arányosnak bizonyult: a legkövérebb gyerekek verőerei hasonlítottak a legjobban az idős betegek érrendszerére. Mind több tény szól amellett, hogy ha jót akarunk a gyerekeknek, vigyáznunk kell a testsúlyukra.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!