Szimpatika – Szerethető maffia

Honnan jön a Budapest Bike Maffia név?

Ez pattant ki a fejemből. Van, akiben elsőre visszatetszést kelt, nem baj. Meghökkentő név kellett, mert a fiatalokat akartuk megszólítani. Amúgy meg, ahogy működünk, az családias és hatékony. Az egész egy ötlettel indult. 2011. december elején beszélgettem egy barátommal, mit csináljunk két ünnep között. Ez tipikusan az az időszak, amelyet az ember a családjával tölt, de akinek nincs, programokat keres. Tele van a város fiatalokkal szenteste is, vacsoraidő után. Ezzel a barátommal együtt bringáztunk, szerettünk romkocsmázni, és mivel mindketten nagyon érzékenyek vagyunk szociálisan, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy lehetne kihozni valami hasznosat ebből a kettőből. Karácsonyra közös főzést terveztünk, bringázni is akartunk, és így született az ötlet, hogy ezeket kössük össze, de ne öncélúan: segítsünk vele másoknak.
Emberek alszanak az utcán, vigyünk nekik ételt. December elején megcsináltam a facebook-csoportomat, már a mostani nevünkön. Így lehet eljutni legkönnyebben a legtöbb emberhez. Három éve karácsonykor öten osztottunk ételt a városban, azóta egész mozgalommá nőttük ki magunkat.

Már akkor sem csak egyetlen akciót terveztél?

Nem. Tudtam, ha megcsinálom a neten a maffiás oldalt, híre megy az ételosztásnak, és jönnek az adományok. Tök egyszerű így megmozdítani a fiatalokat. Kezdettől fotóztunk, dokumentáltunk, ami bizalmat szül: látható, hova kerül, amit kapunk, például hogy nem mi ettük meg a szendvicseket. Az első karácsonykor ugyanis 150 szendvicset készítettünk az adományokból, majd biciklivel szétosztottuk a hajléktalanok közt. Akkor még nem volt hol, miben főznünk. Később kölcsönkaptunk egy üstöt, és különböző romkocsmák fogadtak be minket az udvarukra: 120-130 adag ételt tudunk készíteni benne.

Azt hittem, télen, főleg karácsonykor a legtöbb hajléktalan bemegy éjszakára a szállókba, és olyankor az ellátórendszer is mintha demonstratívabban működne...

Nagyon sokan kint maradnak. A hajléktalan-létnek rengeteg a nehézsége, de van egy szabadsága is. Tudom, ez groteszk és félreérthető, de ha az utcára kerülnék, biztos, hogy én sem mennék be szállóra, fapadosra legalábbis, nem bírnám elviselni. Ott koncentráltan kapja az ember mások nyomorát és kilátástalanságát, holott elég a sajátja. Az utcán, minden rossz ellenére, ugye, nem kell integrálódni, szabályoknak megfelelni. Ennek a szabadságnak sokan lesznek a rabjai.

Hogyan nőtt a Maffia ekkorára?

Nincs mögöttünk profi team, arculattervezők stb. Viszont van egy nagyon lelkes csapat, amiért iszonyú hálás vagyok. Van raktárunk, ahol tartós dolgokat tárolunk, eddig szép nagynak gondoltuk, de lassan kinőjük. Három év munkát tettünk bele a BBM-be, és most itt tartunk: tizenkétezren lájkolták a facebook-oldalunkat. Kezdetben volt egy mag, aztán páran lemorzsolódtak, mások jöttek. Én kezdtem kiépíteni új lehetőségeket a kapcsolatrendszeremen keresztül.
A Tündérgyár, ahol főzni kezdtünk, bezárt, a Szimpla Kert viszont megkeresett, menjünk hozzájuk. Bringás hely, kölcsönöznek, szervizelnek is, megtetszett nekik, amit csináltunk. Azóta a közösségi főzéseink többnyire ott zajlanak, kéthetente szombaton. A kész ételt főleg a belvárosi hajléktalanoknak szállítjuk ki biciklivel, de van két Buda-körünk is.

Hogyan zajlik egy közösségi főzés?

Kéthetente tartjuk, nagyon sok, 70-80 önkéntes részvételével. Mindenki hozza a kedvenc kését, vágódeszkáját. Az elején még vezényelni kellett, most már hihetetlen összehangolt és hatékony a munka. Míg fő az étel, kocsmavetélkedőt szoktunk tartani.
Amikor elkészül, kb. 40 bringás osztja szét a hajléktalanoknak – az önkéntesek otthonról hozott süteményeivel együtt. Most már az emberek koordinálása a nagyobb feladat, nem a beszervezésük. Tavasszal-nyáron még többen lesznek, és erre plusz bejönnek a középiskolások, főiskolások „50 órásai” is: rengetegen jelentkeznek, hogy a „kötelező önkéntes” munkájukat nálunk végeznék. Nekem az a fontos, hogy ez ne kényszerű paprikavagdosás legyen, hanem akik eljönnek itt „letudni” az 50 órát, érzékenyebbé váljanak, változzon a szemléletük, és később is eljárjanak segíteni, ide vagy máshová.

Mitől vonzóbb a diákoknak a BBM-ben dolgozni más önkéntes munkákhoz képest?

A biciklizés vonzó ennek a korosztálynak, és ha szól a zene, a főzés buli lesz (gyakran disc jockey-t is hívunk). Ezt úgy kommunikáljuk mint cool dolgot. Az ő nyelvükön szólítjuk meg őket. A középiskolások még nagyon érzékenyek, és egyszerűen bevonhatók. Mi divatot teremtünk, ami mögé be lehet állni. A fiatalok számára vonzóak a szélsőségek, és mi is radikálisak vagyunk: ha jót kell cselekedni. Nagyon ki vagyok akadva, ha valaki rosszindulatú. Szerencsére nem nagyon akadályoznak minket.

A hajléktalanok mellett több családot segítetek.

A Szimpla 2012-ben háztáji piacot indított vasárnaponként, ami újabb ötletet adott: a táskás adománygyűjtő kampányunkét. Megszólítjuk a vásárlókat, kapnak egy textiltáskát, megmutatjuk fényképen, kinek gyűjtünk adományt, majd fotót csinálunk az adományozóról, aki üzenhet is a táskára írva. Pl. „Jó étvágyat!”, „Szeretettel!”, bármi kedveset. Nagyon jól működik, eddig négy, most már – egy nagykereskedésnek köszönhetően – nyolc családot támogatunk így havi szinten. Szerintem követendő lenne ennek a cégnek a példája: az ügyvezetője megbeszélte a partnercégeivel, hogy mi lenne, ha a szokásos, haszontalan repiajándékok (naptár, toll stb.) helyett az ezekre szánt pénzt adományozásra fordítanák. Mindenkinek tetszett az ötlet. Ebből a keretből tudunk támogatni egy évig plusz négy családot.

Úgy tudom, egy-egy intézményt is támogattok akciószerűen.

Alkalmanként igen: gyűjtést indítunk, de csak tárgyi dolgokat kérünk, nem pénzt. Segítettünk így óvodának, anyaotthonnak. Tavasztól őszig rendszeresen kitekerünk Szentendrére egy állatmenhelyre, majd vissza. Kennelt takarítunk, viszünk dolgokat, és főleg kutyát sétáltatunk, mert 150 kutyát nem lehet megmozgatni segítség nélkül. Sétáltató önkéntesekre minden menhelynek nagy szüksége lenne.

Hogyan választjátok ki a családokat, akiket támogattok, illetve az intézményeket, az akcióitok alanyait?

A Szentendrei Árvácskát direkt azért választottuk, hogy a kutyás napon kb. 60 km-t bringázhassunk. A nyolc családunkat viszont a 7. kerületi gyermekjóléti központ választja ki – a kerületi kb. 600 (!) rászoruló családból. Heti két családot tudunk támogatni, tehát havi egyszer jutunk el egy családhoz. Most ezek a kereteink, és muszáj ezek között tartani a szervezetet, különben szétesik. Vannak, akik megkeresnek, segítséget kérnek, és nagyon sajnálom, de ilyenkor nemet kell mondanom.

A szervezés mellett te magad is mindenben részt veszel?

Jó két évig mindenhol ott akartam lenni, de beláttam, hogy lehetetlen. Pláne, hogy szeretnénk vidékre is terjeszkedni. Nem nagyon férek már oda az asztalhoz főzni, de a kiszállításban mindig részt veszek. Nem engedném el semmi pénzért, ilyenkor látom a munkám eredményét. Van egy vitaminkommandónk, amolyan belső elit. Ide nehéz bekerülni, ami szerintem jó: motiváló, ha van előrejutási lehetőség. Heti 2-3-szor gyümölcsöt osztunk a hajléktalanoknak, közben felmérjük az igényeket, beszélgetünk, mire lenne szükség, kell-e takaró, mi kell. Például újabban hagymát is viszünk, mert kérik. Kávéra is nagyon vágynak, még ha langyos is, mire kiérünk. Nekik ez a luxus. Most, hogy többen vagyunk, ráérünk beszélgetni is, sok csoport megy ki.

A hajléktalanok ismernek már titeket?

Persze, mi vagyunk a „bringások”. Legutóbb megünnepeltük egyikük születésnapját, akihez rendszeresen járunk ki. Tortával és két üveg jó minőségű száraz fehér borral, hogy adjuk meg a módját. Tudom, hogy sokan felhördülnek: miért itatjuk őket, „mikor amúgy is isznak”. De én azt látom, hogy több az absztinens, mint az alkoholista, bár az is sok van, tény. Amúgy az utcán nem csoda, ha nem bírja ki az ember tudatmódosítás nélkül. És ne legyünk álszentek: a nyolcszázezer magyarországi alkoholista nagy része lakásban él.

Civilben mit csinálsz, és hogy van munkára időd?

Grafikus lennék, de már sehogy nincs. Váltanom kell. A BBM-hez kapcsolt termékforgalmazásból szeretnék megélni; brandet építettünk, ami eladható. Plusz bringás márkát akarunk piacra dobni. Én mindent nagy elánnal csinálok. Amikor a grafikusi munkám már csak a megélhetésről szólt, és folyton gép mögött ültem, úgy éreztem, nem vagyok jó helyen. A BBM viszont az én utam.

Honnan ered a szociális érzékenységed?

Ez a családban tud leginkább kifejlődni: ha nem arra nevelik a gyereket, hogy ő a világ közepe. Nekem anyukám nagyon segítőkész, szociális beállítottságú. Én akármilyen lázadó korszakomat éltem épp, mindig fogékony voltam mások gondjaira. A BBM megszervezéséhez is az vezetett, hogy megelégeltem, amit magam körül láttam. Hogy elmegyünk a hajléktalanok mellett, mert utcatartozékok lettek: szabályosan átlépünk rajtuk. Valamit tenni akartam. Egy jó barátom akkor értette ezt meg, amikor elkezdett BKV-val járni, mert elvették a céges kocsiját. Egész más világban él, aki tömegközlekedik.

Nem szoktál olyan kritikát kapni, hogy amit tehettek, csak tüneti kezelés?

Dehogynem. És igaz. A szociális rendszert nem tudom megváltoztatni, de attól még segíthetek. A hosszú távú terv viszont az, hogy aki most tizenéves, és 20-30 év múlva majd felelős beosztásban lesz, ebben a szellemiségben nőjön fel, legyen meg a szociális érzékenysége. Nekem ez a célom, az életfeladatom.

Amikor az életfeladat szót használod, amögött van spiritualitás?

Igen, de én nagyon nem vagyok ezoember. A gyakorlatban hiszek. Mióta nálunk is divat lett az ezotéria – amit sokan spiritualitásnak hívnak –, egy csomó hamis gondolat terjed, és rengetegen hiszik, hogy elég a lélekkel meg saját magunkkal foglalkozni – holott adni kellene, nagyon is konkrétan. Ezért fontos érzékenyíteni a fiatalokat, lássanak ki magukból, vegyék észre, hol kell a segítség. Szervezünk ún. érzékenyítő akciókat. Ilyen volt például a „százas buli”: egy 50 fős dobos brigád vonult át a Szabadság hídon, mi utánuk, karneváli hangulatban. Mindannyian hoztunk egy százast, amelyet az éppen ott tanyázó hajléktalannak adtunk. Gondolom, vett belőle italt is. De mert újra embernek érezte magát, elment fodrászhoz: másnap már rövid volt a haja.