Változik-e valami attól, hogy „középkorú” lesz az ember? Határozottan igen! Persze nem attól a naptól fogva, de így negyven körül kevésbé érdekel, hogy mit szólnak mások ehhez vagy ahhoz, biztosabb vagyok magamban, bátrabban döntök és elfogadóbb vagyok magammal is.
Igen, egyre több ránc lesz a szemem körül és őszülni is elkezdtem, de nem sajnálom a pénzt egy jobb arckrémre, és levágattam a harminc éve hosszú hajamat. Beláttam, hogy sose leszek már 38-as konfekcióméret, és a kíméletlen próbafülketükör ellenére is találhatok olyan ruhát, ami csinos és nem egy zsákra hasonlít. Egy őrültségnek tűnő dolgot is elkövettem, sógornőm támogatásával lett egy csillogó orrékszerem, erre tulajdonképpen húsz éve készülök, úgyhogy itt volt az ideje.
Így történt, hogy a szülinapi bulimra „menő anyu”-ként érkeztem, a fiaim tanácsait követve büszkén viseltem a tűsarkút, a szűk nadrágot, az új frizurát, a piercinget és a legfontosabbat, amit egy negyvenéves nő kívánhat, a férje csodáló pillantásait.
