H i r d e t é s

Ha pöttyös a gyerek - Kiütéssel járó gyermekbetegségek

2010. 04. 02.
Szerző: Szimpatika
|
Gyakorló anyukaként láttam már ilyen-olyan kiütéseket gyermekeim bőrén, tartottam itthon az óvodást, csak mert a csoportjában skarlát megbetegedés történt, és zuhanyoztam egymás után az összes gyereket napjában ötször, mert viszkettek azok a fránya himlők. Pöttyökről, okokról és kezelésekről kérdeztem homeopata gyermekorvosunkat, dr. Sal Pétert.
Milyen betegségekre gondolhat a szülő, ha kiütéseket lát a gyermekén?

Nagyon sokféle betegség járhat bőrkiütéssel: beszélhetünk allergiás jellegű kiütésekről, vírusos megbetegedéseket kísérő vagy lázas megbetegedést követően kialakuló kiütésről.

Megjelenhet gyógyszerszedés mellékhatásaként– vagy például az MMR védőoltást követő héten oltási reakcióként.

Ezeken kívül beszélhetünk a szülők által is jól ismert, kiütéssel járó fertőző gyermekbetegségekről: ilyen a bárányhimlő, a skarlát, vagy a védőoltás ellenére néha előforduló rubeóla.

Mi a teendőnk, ha pöttyös lett a gyerekünk?

Meg kell figyelni a kiütések helyét és jellegét, illetve azt, hogy milyen kísérőjelenségek társulnak hozzá. Előfordulhat láz, lehet a gyerek elesett, bágyadt, érezhet fájdalmat, viszketést. Minden ilyen esetben meg kell mutatni a gyerekorvosnak minél előbb, mert – ritkán – súlyos állapotra is utalhatnak a tünetek.

Nyugtasson meg, hogy nem kell minden esetben orvoshoz vinni a gyerkőcöt, gondolok itt most pl. a pelenkakiütésre…


Természetesen pelenkás korban, a végbélnyílás körül kialakuló kiütéseket – amelyek pl.: fogzáskor, savas széklet miatt keletkeznek, vagy gombafertőzés okozhat ilyeneket – napi 20 perces szellőztetéssel, hajszárítózással és különböző hámosító készítményekkel magunk is kezelhetünk.

Azonban ha ez elhúzódik, vagy súlyos felmaródás keletkezik, mindenképpen mutassuk meg az orvosunknak. Ugyanennek a kornak a jellemzői a különböző táplálékok okozta allergia hatására megjelenő szájkörüli kiütések, vagy a testszerte bárhol megjelenő ún. csalánkiütés, amelyet különböző allergének (vírusfertőzés, fű, fa virág, élelmiszer, vegyszer) okozhatnak. Ez utóbbira jelemző, hogy néhány nap alatt elmúlik, nyomásra elhalványuló kiütéssel jár, és általában kezelhető otthon is allergiaellenes szerekkel, illetve homeopátiás készítményekkel.

Honnan tudhatom, hogy csalánkiütéssel vagy valami komolyabbal van-e dolgunk?


Feltétlenül orvoshoz kell fordulnunk abban az esetben, ha a kiütések mellett a gyermek elesett, bágyadt, letargikus, esetleg hány és ún. bevérzés jellegű kiütéseket látunk. Ezt egy egyszerű, ún. üvegpohárpróbával a szülő is meg tudja állapítani. A kiütéses bőrfelületre kell rányomni egy poharat, majd belenézni, ha a kiütés eltűnik, valószínű csalánkiütések vannak a gyereken, de ha a nyomás ellenére is látható az elváltozás, akkor orvosnak kell felállítani a diagnózist.

Beszéljünk az egyik legfertőzőbb gyerekbetegségről, a bárányhimlőről. Várható, hogy elkapja a mi gyermekünk is, ha történt ilyen megbetegedés az iskolában vagy az óvodás csoportban?

Valóban, a bárányhimlő nagyon fertőző betegség, zárt térben elég csupán rövid ideig egy légtérben tartózkodni a fertőző beteggel ahhoz, hogy tovább terjedjen a betegség. A bárányhimlő hólyagos kiütések megjelenésével kezdődik, de az első kiütések megjelenése előtti napokban már fertőz, így már akkor továbbadható, amikor még nem tudjuk, hogy betegek vagyunk.

Milyen jellegű kiütés jellemzi a bárányhimlőt?


Hólyagos, vízcseppszerű kiütések jelennek meg a betegség kezdetén, majd ezek víztiszta bennéke zavarossá válik, ezután pörkösödik. A fertőzésre jellemző, hogy ez a háromféle stádium egyszerre megfigyelhető a betegen. Amikor 48 órán belül nem jelent meg új kiütés, és az összes meglévő pörkössé vált, a beteg már nem fertőz, de még sokáig eltart, mire a pörkök végleg lehullanak.

Régebben nem tanácsolták, hogy víz érje a beteg bőrét, a viszketést fehér rázókeverékkel próbálták csillapítani. Mit javasol napjainkban?


A viszketés csillapítására és a felülfertöződés elkerülése miatt is javasolt a hűvösebb vízzel történő zuhanyozás, akár naponta többször is, de fontos, hogy ne ázzanak fel a kiütések. Rázókeveréket ne alkalmazzunk, mert eltakarja a kiütést– és nem vesszük észre az esetleges felülfertőzési szövődményt. Tapasztalataim szerint a betegség jól kordában tartható homeopátiás kezeléssel, nagyon jól alkalmazható a viszketés csillapítására, vagy arra, hogy ne alakuljanak ki maradandó hegek. Feltétlenül orvoshoz kell fordulni, ha elhúzódó, 4 napnál is tovább tartó láz, elesettség, hányás kíséri, ha a kiütések körül több cm-es körben vörösség látható (felülfertőződés gyanú).

A másik gyakori kiütéses fertőzés gyermekközösségben a skarlát. Mit kell tudnunk erről a régen nagyon súlyos betegségről?

Az antibiotikum használata előtt valóban súlyos betegség volt, gyakori reumás láz, vesegyulladás szövődménnyel. Kórokozója a streptococcus pyogenes baktérium, melyre manapság antibiotikum kúrát alkalmazunk minden skarlátos betegnél, így a szövődmények kialakulása nagyon ritka.

Maga a megbetegedés általában erős torokfájdalommal jár, haragos vörös torok, fehér, bevont mandulák és ún. epernyelv jellemzi, gyakran társul hozzá láz, ill. élénkvörös apró kiütések, melyek eltávolodva egynemű vörhenynek látszódnak. A bárányhimlővel ellentétben nem ad életre szóló védettségett, így többször is megkapható. Az első fertőzés jár kiütésekkel, de a másodszori már nem feltétlenül.

A mi gyerekkorunkban volt még más „kötelezően elkapandó”, kiütéssel járó betegség is, pl. a rubeóla. Amióta kötelező a védőoltás, eltűnt ez a betegség?

Kötelező a rubeóla elleni védőoltás, az MMR, melyet tizenöt hónapos korban adunk, és véd a kanyaró és a mumpsz betegségek ellen is. A tartós védettség fenntartásához 11 éves korban megismételjük az oltást.

Az oltás ellenére ritkán előfordul rubeóla megbetegedés, de sokkal gyakrabban tapasztalunk rubeóla szerű kiütésekkel járó vírusfertőzést. Fontos megjegyezni, hogy az említett oltás beadása után egy héttel viszont kanyarószerű, egybefolyó foltok jelenhetnek meg, ez oltási reakció, mely pár nap alatt elmúlik, és az oltással egyidőben alkalmazott homeopátiás kezeléssel megakadályozható.

Melyik pöttyös fertőzésre hívná még fel a szülők figyelmét?

Közeledik a jó idő, egyre többet lesznek a gyerekek a szabadban, ezért talán a kullancsok által terjesztett Lyme-kórra hívnám fel a figyelmet. A kullancscsípés után egy hónappal(!) a csípés helyén gyűrűszerű kiütés jelenik meg, mely egyre nő. Lehet, hogy a csípésre már nem is emlékszik a gyerek, vagy nem is vette észre, de ha ilyen jellegű bőrtünetet észlelünk, forduljunk orvoshoz! Fontos elmondani, hogy a kullancsoltásoknak erre a betegségre semmilyen megelőző hatása nincsen, ezért lehetőleg magát a kullancscsípést próbáljuk elkerülni.

Szonda Györgyi

Szóljon hozzá!

Áprilisi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2014. áprilisi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások

A hónap gyógynövénye: Citromfű

A mentához hasonló alakú, illatos levelű citromfű fűszer- és gyógynövényként egyaránt ismert. Népi neve (mézfű) aromadús voltára, ...
Evelin
ma 07:53
Köszönöm Gizus, nekem is akkor az a fajta van aminek a szárán nőnek a levelek, én is fogok szárítani, de soha sem tudtam, mikor szedjem le.

A vérszegénység súlyos betegséget is jelezhet

Orvosi rendelőkben az egyik leggyakrabban elhangzó tanács: „Vérszegény? Szedjen vasat!” Elsősorban hölgyeknek javasolják, főként ...
tóth jános
tegnap 15:59
én segitséget kértem,nem a betegségleirását,mert azzal a jelen állapotban tisztába vagyok.köszönnék minden segitséget ami a kiutat ...

A leghatásosabb házi szer ízületi fájdalmak kezelésére

A csontok és a porcok jelentős részét rugalmas fehérjék alkotják, melyek nélkül azok már egy egyszerű ütéstől is szilánkokra ...
Szabóné B.A.H.
2014. 04. 15. 15:01
Csontritkulásra, Nem gyári tyúktól, őrölt tojáshéj naponta 1tk.-val, mákos ételek heti 3-4x.

Igaz-e, hogy gyógyhatású az oxigénnel dúsított víz?

Igazán csak a kopoltyúval lélegző halak érzékelhetik, milyen fontos, hogy életterük, a víz tartalmazzon oldott oxigént; hiányában ...
Tóni
2014. 04. 14. 15:01
Szép napot Az én véleményem más . A harmadik emeleten lakunk, és a 90 éves mami,miután feljött séta után, minden alkalommal panaszkodott , ...

Kiderült, mi okozza a hőhullámokat!

A hőhullámokról, amelyeket a legtöbb nő tapasztal a menopauza során, nemrégiben bebizonyosodott, hogy egy bizonyos agyi terület a felelős a ...
Vadnai Irma Judit
2014. 04. 14. 08:40
56 éves koromban kezdődtek a hőhullámaim 45 percenként, elviselhetetlenül, a hormontól menstruálni kezdtem, abbahagytam, rövidesen egy ...

Érdemes tudni: ez számít bele a kedvezményes nyugdíjba

Gyakran zavart okozó fogalmakról is szó volt a nőknek negyven év munkaviszony után járó nyugdíjlehetőséget ismertető beszélgetésben, ...
Árvainé Ládi Erzsébet
2014. 04. 12. 18:36
1969.-ban kezdtem el dolgozni. ma 44 éves szolgálati időm van, ebből 42 év kereső tevékenységgel járó vagy azzal egy tekintet alá eső ...

A tüdődaganatok egy része ártalmatlan lehet

Egy amerikai vizsgálat során az alacsony dózisú CT-vel felderített tüdődaganatok több mint 18 százaléka bizonyult ártalmatlannak – írja ...
Szalontai Szilárd
2014. 04. 12. 14:10
Faterom(77 éves) 2012-ben kért CT vizsgálatot,egy elhúzódó köhögés utáni időszak után.Láttak egy kb.70 mm-es elváltozást.Kezelést ...

Vérnyomásprobléma is állhat a fülzúgás mögött

A fülzúgás gyakori tünet, melyet szinte minden ember többször is megtapasztal élete során. Bár leggyakrabban ártalmatlan, ám ha ...
béla
2014. 04. 12. 10:27
Nekem is volt - enyhe fokú most is van- fülzúgásom. Igen túlsúlyos voltam (164 cm , 150 kg) , magas volt a vérnyomásom -150/80 - felett ...

A 9 legnagyobb hazugság a zsírról és a koleszterinről

A táplálkozás és a betegségmegelőzés területe tele van hozzá nem értéssel. Hibás tanácsokat kaptunk, amikor a telített zsírok és a ...
Ilona
2014. 04. 10. 18:33
Melyik Drábik könyvre gondolsz pontosan?

Aktív fájdalomcsillapítás: gyors segítség gerincsérv esetén

A gerincsérv az egyik legrettegettebb reumatológiai problémák egyike, hiszen nem csak az ember mindennapjait befolyásolja, hanem sokszor szinte ...
Evelin
2014. 04. 10. 08:52
Mi az a Guna bioterápia. Enni, inni vagy kenni kell, mit kell vele csinálni egyáltalán. Hol lehet kapni?