Véghajrá

2015. 08. 05.
Szerző: Küttel Dávid
Az egész csúszás emberi mulasztások és csúsztatások miatt alakult ki. Hazánk egyik piacvezető franchise rendszerben működő ingatlanirodájának egyik értékesítője mutatta meg először nekünk a házat. Elsőre megtetszett és mi rögtön jeleztük, hogy amint eladtuk a lakásunkat, mi megvennénk az ingatlant.

Megnéztük még talán öt alkalommal, testvérem felmérte és elkészítette a szükséges terveket. A lakásunkat meghirdettük és azt hiszem, egy hét alatt eladtuk egy nagyon helyes fiatal házaspárnak, akik a második gyermeküket várják és pont ilyen lakásról álmodoztak egész életükben. Nagyon simán ment az egyeztetés, hiszen mi mindent őszintén elmondtunk régi otthonunkról (hitel, lassú a lift, jó fej szomszéd, nem annyira jó fej szomszéd, stb.), majd kifizették a vételár jelentős részét, mi pedig vállaltuk, hogy június huszadikáig elhagyjuk az ingatlant. Idáig mintha egy lányregényben lennénk és tele bankszámlával boldogan hívtam az ügyvédemet, hogy segítsen lebonyolítani az adás-vételt. Amint lekértük a tulajdoni lapot kiderült, hogy a ház másodjára van árverés alatt, rettenetes terhekkel és több végrehajtást kérővel. Kérdeztem a tulajt, illetve az értékesítőt, hogy ezt az apróságot miért hallgatták el tőlem, amire kitérő választ kaptam, majd az ügyvédem jelezte az ő ügyvédjük felé, hogy menjünk be együtt a végrehajtóhoz. Ez nem jött össze, de a június húsz rohant felénk. Nem volt mit tenni, regisztráltam a bírói kamaránál mint licitáló, kivártam az árverés végét és licitáltam. Így mindenféle jogi határidő miatt május végén kaptuk m​e​g a kulcsokat. Lényegében két hét alatt kellet rendbe szedni a házat úgy​,​ hogy kellett bele építeni ​két fürdőt​,​ egy konyhát és egy hálót.

Eljött a költözés, amihez elhatároztam, hogy szakembereket kérek pénzért, m​e​rt nem lehet ennyi év után egy hatgyerekes családot barátokkal költöztetni egy hétfői napon, ami történetesen az utolsó tanítási nap volt idén. Az állítólagos profi csapat 5 helyett 3 embert küldött, az előre megígért pótkocsit pedig elküldték máshová, iszonyatosan megcsúsztunk, már a felpakolással​ is,​ és persze nem fértünk fel egy autóra. Az első te​l​ekocsi elindult és délután négy körül defektet kapott az M7-esen, nem folytatom... Akkor megfogadtam, hogy nem leszek semmitől ideges, mert időben minden ki van "centizve", és bevallom mindenre rátartottam anyagilag, még a költöztetőkre is, így szemem sem rebbent, amikor ki kellett hívni még egy autót. A végén szóvá tettem a főnöknek telefonon, amire ő elküldött melegebb éghajlatra és olyan hangnemben beszélt velem​,​ amit még 18 karikás lapban sem írna le semmilyen szerkesztő​.​

A felújítás viszont, a fantasztikus helyi mesterek jóvoltából összejött, minden működik és semmilyen konfliktus nem volt. A költözés napján még fúgáztak és pár napig reggelente jönnek még a festők, de sebaj! ​K​onyhabútorunk persze még nincs, de azt amúgy is mi szeretnénk megépíteni a fiúkkal, amiről ígérem beszámolok!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!