Szekrényillatosítóból sütemény

2010. 06. 02.
Szerző: Aggod Zsuzsa
A levendula szóról legtöbben Provance-ra gondolnak, esetleg molyűzőként jelenik meg a szemük előtt. Ám a levendula kitűnő ételízesítő is, megbolondítja a cukrot, és még sütemény is készíthető belőle.
Többször is azt gondoltam, valakinek nem volt kedve visszavinni a virágok közé a rosszul választott levendulát, mikor nagy kedvenceim, a cserepes fűszernövények mustrálgatása közben a bazsalikom, rozmaring és menta közt megpillantottam.
Aztán a kezembe akadt néhány recept meggyőzött, és a levendula fő helyre került nemcsak a ruhásszekrényemben, de a konyhámban is.

A levendula a citromfű, borsmenta, zsálya és a kakukkfű rokona az ajakosvirágúak között. Lazító, görcsoldó és fertőtlenítő hatása miatt a levendulavirág leforrázásával készült tea nyugtalanság, alvási zavar, étvágytalanság és bélbántalmak esetén hoz enyhülést.
A szárított levendula virága és levele egész évben különleges fűszere lehet a legkülönfélébb ételeknek.
A levendula virága elsősorban édes ételek és italok ízesítésére használható.
A leveleit viszont kis mennyiségben a zsálya, a rozmaring és a kakukkfű bevett alternatívájaként, hús- és gombaételek elkészítésekor alkalmazzák a levendulában gazdag Provence konyhaművészetében.
Íze remekül harmonizál az oregánóval, kaporral, bazsalikommal vagy a csomborral.


 
A levendula szárítása

• A levendulaszüretet akkor érdemes elkezdeni, mikor az első virágok kinyíltak.
• A növényt a fás szár fölött, vagy a virág alatt legalább egy arasszal kell elvágni.
• A leveleit le lehet fejteni a szárról, és tiszta papíron, naptól védett, szellős helyen kiszárítani, aztán felhasználásig sötét, hűvös helyen tárolni.
• A virágokból érdemes összekötni 15-20 szálat, és fejjel lefelé fellógatva szintén naptól védett, szellős helyen szárítani.
• A száradó levendula alá tegyünk tiszta papírt, hogy a lehulló szirmocskák se vesszenek kárba.
• A páratartalomtól függően 3-10 nap alatt kiszárad a virág.
• A száraz virágot rázzuk bele zacskóba vagy jól záródó dobozba, és levegőtől elzárva, sötét, hűvös helyen tároljuk.
• A szárított virágnak intenzívebb az íze, feleannyit használjunk belőle ételkészítéskor, mint a frissből.


Étkezési célra csak ellenőrzött helyről (például barátnő kertjéből, balkonládából vagy a gyógynövényboltból) származó, erre alkalmas levendulát használjunk!


Levendulás cukor - buja csábítás



A levendulás cukor finom, virágos ízt kölcsönöz az édességeknek.


Elkészítése:


1 csésze kristálycukrot keverjünk össze két evőkanál szárított levendulával, és kávédarálóban daráljuk finomra. Jól lezárt dobozban, sötét, száraz helyen sokáig tárolható.
Az így elkészített cukrot használhatjuk cukor helyett tea, kávé ízesítésére.
Sokféle, egyszerű sütemény, keksz, kalácsféle ízét feldobja, ha a szükséges cukor egy részét helyettesítjük a levendulás cukorral: citrommal, citromhéjjal készülő édességekhez remekül passzol az íze. Ne használjuk összetett süteményeknél (csokitortánál, csokis keksznél), mert túl sok lesz a jóból.
Pudingok, krémek ízesítésére is kiváló! Lekvárfőzéskor érdemes kipróbálni, hogy a cukor egy részét helyettesítjük vele.
Grillázs, karamellás mandula, mogyoró, dió készítésekor is lehet használni!


Levendulás limonádé - akik szeretik az életet megbolondítani


Feltétlenül érdemes kipróbálni ezt a virágos ízű, jeges frissítőt!


Elkészítése
:

1 evőkanál szárított levendulavirágot  1 dl vízzel forraljunk fel, míg a virágok el nem vesztik színüket.

A szokásos módon készítsünk egy kancsó limonádét az ízlésünk szerint - cukorral, mézzel, édesítőszerrel vagy  ezek nélkül, szénsavasan vagy -mentesen...

Öntsük hozzá a kihűlt levendulás lét – le lehet szűrni, de maradhatnak is a virágok.

Jó sok jéggel a rekkenő hőségben kiváló hűsítő!


Levendulás ecet - kitartóknak


A levendulás ecet ízénél csak az illata finomabb, érdemes kipróbálni!


Elkészítése
:

1 csésze friss vagy ½ csésze szárított levendulavirágot tegyünk tiszta üvegbe. Öntsünk rá ½ liter fehér- vagy vörösborecetet, és zárjuk jól le az üveget.
Tegyük sötét, hűvös helyre, és időnként rázzuk fel.
Egy hónap múlva szűrjük le az ecetet, öntsük szép üvegekbe, díszítsük egy-egy ép, tisztára mosott és megszárított levendula-ágacskával.

A levendulaecetet használhatjuk édeskés gyümölcsök, pikáns saláták ízesítésére, vagy különféle húsok marinádjához.


Levendulás sütemény

Ez a sütemény nemcsak gyönyörű, de különlegesen finom is. Süthető őzgerinc vagy más formában, de készíthetünk falatnyi tortácskákat is a tésztából muffinsütőben.

Hozzávalók
:

A tésztához:
2 dl tej
3 evőkanál finomra vágott, friss levendulavirág
10 dkg szobahőmérsékletű vaj
20 dkg cukor
2 tojás
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
csipetnyi só

A mázhoz
:
porcukor
citromlé


Elkészítése
:

Melegítsük elő a sütőt 170 C-ra.
Közepes lángon forraljuk fel a tejet és a levendulát egy kis lábosban.
Amíg kihűl, vajazzuk és lisztezzük ki a sütőformát.
Habverővel keverjük ki a vajat és a cukrot, egyenként adjuk hozzá a tojásokat, majd a sütőporral elkevert lisztet és a sót.
Óvatosan, állandó keverés mellett öntsük hozzá a levendulás tejet. Kanalazzuk a formába a keveréket, és süssük kb. fél óráig, ha muffinformát használunk, vagy 50 percig, ha egyben sütjük.
Rácson hűtsük ki a sütit.
A citromos máz nem csak szép, de nagyon jól illik a levendulás ízhez.
Egy alkalmas méretű edényben habverővel keverjünk fokozatosan kb. 1 dl porcukorhoz néhány cseppnyi citromlevet, hogy jó sűrű masszát kapjunk, ami elválik az edény falától.
Kenjük egyenletesen a sütemény tetejére, és hagyjuk megszáradni.

A díszítés koronája legyen néhány levendulavirág!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!