Párkapcsolat

A kertkapu

A kovácsoltvas kertkapu és Mariska különös kapcsolatban volt egymással. Ahogy először elengedte anyja kezét, máris a felé vette az irányt. De később is, ha csak egy szabad perce volt, máris odaállt a kapuhoz, kezét a vasrózsák indái közé dugta, és bámult kifelé, álmodozva.

Az ötvenedik

Ma ötven éve, hogy Kállay Margit és Hajdú Béla kimondta a boldogító igent. Csak a szűk család volt jelen. A szülők, ők már nem élnek, Béla nővére, Margit húga, valamint annak férje, aki már szintén eltávozott. A szertartás után beültek egy kis kocsmába borjúpörköltet enni.

Föld körüli nászutazás

Szolárfőző a Himaláján, bambuszból készült vízkerekek a vietnami folyón, tíz főt cipelő biciklis riksa Indiában – kreatív és fenntartható ötletek a nagyvilágból. Zita és Árpi négy évvel ezelőtt indult rendhagyó nászútra, a 360°bringával most Dél-Amerikában tekernek. Budapest hívja Kolumbiát...

Az a bűvös 40

Tíz évvel ezelőtt nagyon rosszul érintett a harmincadik születésnapom közeledte, nem örültem a meglepetésbulinak, nem találtam a helyem az összegyűlt barátok között, de a világban sem. Nehezen barátkoztam meg azzal, hogy elmúltak az igazán fiatal éveim, és már a harmincas korosztályhoz tartozom.

Árt a szívnek a többnejűség

Minél több felesége van egy férfinak, annál nagyobb a szívbetegség kialakulásának lehetősége az első olyan kutatás szerint, amely a többnejűségnek az egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta.

Egy ágyban egy negyvenes nővel

Nagyon készültem a jeles napra, mert én vagyok az első számú rajongója. Nem akart meglepetésbulit, ezért nem is szerveztem neki. Én nem akartam neki semmilyen meglepetést venni, mert mi évek óta nem ajándékozzuk meg egymást semmilyen jeles napon, kvázi „haszontalan” dolgokkal. Azt találtam ki, hogy kivételesen csak rá fogunk figyelni kettő teljes napon át.

Túl az Óperencián

Vetett még egy pillantást a tükörbe, kicsit oldalról is megnézte magát, bár nem volt rá szükség, igazított egyet a nyakkendője csomóján, aztán elindult. Már napok óta csak ez a találka járt a fejében, néha szorongva, néha vágyakozva gondolt rá, máskor meg elmosolyodott, miket produkál az élet, amikor az ember már nem is várná, hogy történik valami.

Megcsalás: férfi és női szemmel

A nőket jobban megviseli egy megcsalás érzelmi része, míg a férfiakat a hűtlenség fizikai része borítja ki - derítette ki egy új kutatás, amely szerint ráadásul ezeket az aspektusokat kizárólag a nemünk határozza meg.

Genetika a szingliségben

Ha úgy tűnik, hogy körülöttünk mindenki párkapcsolatban van, mi pedig még mindig szinglik vagyunk, akkor lehet, hogy a DNS-ünkben van a hiba, állítja ezt egy új kínai tanulmány.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!