H i r d e t é s

Terhesség

Kapcsolat van a császármetszés és az asztma között?

2008. 12. 11.
Eddig úgy tudták az orvosok, hogy nem mutatható ki a császármetszésnek semmilyen negatív következménye a gyerekek későbbi életminőségét illetően, de most lehet, hogy változik ez az álláspont. Egy svájci kutatás nyomán kiderült, hogy a császármetszéssel született gyerekek hajlamosabbak az asztmára.

Terhesség alatt óvatosan a koffeinnel!

2008. 11. 12.
Sokan el sem tudják képzelni a reggelt kávé nélkül, és persze napközben is legurítanak néhány csésze teát, kávét, vagy egy-egy üveg kólát. Mindenkire vonatkozik, hogy a koffeint csak mértékkel szabad bevinni a szervezetbe, de a kismamákra ez fokozottan igaz. Egy amerikai orvosok által végzett idei kutatás szerint a rendszeres kávéfogyasztás, vagy más koffein tartalmú ital fogyasztása, ha kis mennyiségekről van is szó, mindenképp növeli a kockázatát annak, hogy a magzat kis súllyal, vagy idő előtt szülessen meg.

Összefügghet a tévézési szokásokkal a korai terhesség

2008. 11. 07.
Egy amerikai felmérés most először vizsgálta, hogy milyen összefüggés van a fiatalok tévénézési szokásainak szexuális életükre. Az eredmény kimutatta, hogy azok a fiatalok, akik rendszeresen néznek olyan talk show-kat, sorozatokat, melyekben a szex gyakori téma, sokkal korábban esnek teherbe, vagy válnak apává.

Ha nem jön a baba...

2008. 09. 05.
Gyermeket akarnak, szorgalmasan és aktívan próbálkoznak, mégsem jön össze, pedig szó sincs egészségügyi problémákról – ez bizony megesik, és a legtöbbször puszta életmódbeli okai vannak. A Vitáltippek összeállításában néhány hasznos életvezetési tanácsot olvashatnak, melyek révén közelebb kerülhetnek az áhított eredményhez.

Könnyebb szülés málnával

2008. 07. 09.
A nyár egyik legkedveltebb gyümölcse a málna, az úgynevezett pirosbogyós gyümölcsök közé tartozik a ribizlivel, szederrel együtt. Az antioxidáns hatású bioflavonoid tartalmú, C vitaminban gazdag gyümölcsök nem csupán élvezeti értékkel bírnak, hanem komoly szerepük van az egészség megőrzésében is.

Önmegtartóztatással nő az esély a gyermekre

2008. 07. 07.
Az alacsony spermaszámmal rendelkező férfiak esetén a szexuális élettől való, egy napon át történő tartózkodás javíthatja az ondó minőségét. Ennél hosszabb idő alatt azonban már a spermiumok száma csökken. A felfedezés különösen jelentős olyan férfiak esetében, akik akár mesterséges, akár természetes úton a gyermekáldás elérésére törekednek.

Fitoterápia régen és ma

2008. 06. 09.
A gyógynövényeket évezredek óta használják a szülési fájdalom enyhítésére és a szülés utáni felépülés felgyorsítására. A szülészet hagyományos gyógykezelési eljárásai közé tartozik a gyógynövények használata. A bábák régen is ismerték a gyógynövények hatásait, de sajnos a hagyományból kevés adat vált ismertté írott formában.

Hogyan váljunk szülővé?

2008. 05. 14.
A mai nő, attól a perctől fogva, hogy megtudja, gyermeket vár, hatalmas információáradat közepében találja magát orvosokról, vizsgálatokról, rendellenességekről, hagyományos és alternatív szülési formákról. Elvárások ébrednek benne a gyerek körüli fizikai környezet megteremtésére, a lakásfestésre, bútorvásárlásra. Mindezen teendők mellett dolgozik tovább, akár egészen a 9. hónapig, így sokszor nagyon csekély esélye van átélni azt a lelki elmélyülést, érést és felkészülést, amit az anyává válás kell(ene), hogy jelentsen.

A baba már megjött, de mikor fogok újra menstruálni?

2008. 04. 28.
A menstruáció a terhesség alatt eltűnik – ez közismert tény, az azonban kevésbé alaposan körbejárt téma, hogy mikor tér vissza a havi vérzés a szülést követően. Ennek egyik oka bizonyára az, hogy jóval kevésbé határozható meg pontosan.

Játszhatunk-e terhesen a macskával?

2008. 04. 18.
A legtöbb nőtől a terhesgondozás elején megkérdezik, érintkezik-e macskával, de a legtöbben nem tudják, mi is pontosan az a macskától elkapható betegség, amitől óvni kell a magzatot. Mint ahogyan azt sem, hogyan védekezhetnek ellene és mik a fertőzés jelei, későbbi káros hatásai.

Májusi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Politikailag inkorrekt Majális

32 fok, 2 gyerek, négy (babakocsi) kerék. No, meg a Munka Ünnepe! Kihagyhatatlan. Nekünk is, az Ördögnek is.
H i r d e t é s

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2012. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el!

Legutóbbi hozzászólások